2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Hódmezővásárhely

A szivárvány minden színe felragyogott

A Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében rendeztek Ki mit tud?-ot a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Óvodások és általános iskolások mutatták meg színpompás tehetségüket.

Több mint 50 gyerek mutatta meg tehetségét.

Negyedik alkalommal szervezték meg a tehetségkutatót, amelyen ez alkalommal több mint 50 gyerek képviseltette magát egyéni vagy csoportos produkcióban. Ének, tánc, vers és próza is szerepet kapott a péntek délelőtti eseményen.


Először a kisebbek, majd a nagyobb gyerkőcök mutatták meg tehetségüket. A BFMK színpadán sorra követték egymást a tehetségek. Látványos táncos produkciókkal, néptánccal és rengeteg mesével örvendeztették meg a kicsik a közönséget. A produkciókat háromfős zsűri értékelte.

Mátray Attila, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Mátray Attila, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy ezt a rendezvényt a Roma Kultúra Világnapja – amely április 8-án van – alkalmából szervezik meg. „Hódmezővásárhelyen a családok ápolják a roma hagyományokat. A nemzetiségi önkormányzat arra törekszik azonban, hogy ezt még inkább fokozzuk. Ezért például cigány tánciskolát üzemeltetünk, illetve idén beindítjuk a lovari nyelvoktatást, hiszen a nyelv ápolása nélkülözhetetlen a kultúra megőrzéséhez. ”


A Ki mit tud?-on a következő produkciók szerepeltek: Erdei Melissza (vers), Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Szabadságtéri Telephelye (mese), Oldalkosár utcai óvoda (népi játékok), Pálffy utcai Nagycsoport (tánc), Bán Eszter (mese), Malom utcai Óvoda (tánc), Észak utcai Óvoda Nagycsoportja (vers, ének), Árva Renátó Alex (vers, próza, mese), Juhász Sándor (vers, próza, mese), Deák Zsanett és Szabó Mária Bianka (tánc), Boldizsár Tamara Diána (tánc), Deák Zsanett és Szabó Mária Bianka (ének), Ferkovics Szilveszter (tánc), Ajtai Attila (tánc), Török Csanád és Török Réka (tánc).

Kapcsolódó Cikkek