EUR: 323,04 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Salgótarján

Adócsalók buktak le

Negyvenmillió forintos csalással gyanúsítanak egy Nógrád megyei testvérpárt és még három embert. A pénzügyi nyomozók több mint hatvan helyszínen tartottak házkutatást, hogy összegyűjtsék a bizonyítékokat – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t. 

Kovács Dorina közölte: a testvérek az érdekeltségükbe tartozó külföldi cégek nevére vásároltak nagy értékű autókat, amelyeket aztán strómanok által vezetett magyar társaságoknak adtak tovább, végül pedig a járművek többségét nagy haszonnal eladták. A sok vállalkozás közbeiktatásának célja minden bizonnyal az áfafizetés elkerülése volt – tette hozzá. Tíz autó többszöri eladása révén több mint negyvenmillió forint adóhiányt okoztak az államkasszának. A testvérpár idősebb tagja emellett a család román cégének bankszámlájáról ötvenmillió forintot költött magára, ezért sikkasztás bűntette miatt is felelnie kell. A testvéreket és a cégek ügyvezetőit költségvetési csalás gyanújával hallgatták ki a pénzügyi nyomozók. Az akcióban lefoglaltak két luxusautót több mint ötvenmillió forint értékben, csaknem hárommillió forint készpénzt és egy széfnyi arany ékszert, hogy az okozott kár megtérüljön.


A gyanúsítottak több mint negyvenmillió forint adóhiányt okoztak az államkasszának. Képünk illusztráció

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.