2017. november 21., kedd
Olivér

Egyéb Tatabánya

Amikor a vesztes is boldog

A vereség ellenére is boldog tatabányai szurkolók tértek haza szombaton Győrből, a férfi kézilabda EHF Kupa utolsó csoportmérkőzéséről. A Grundfos Tatabánya továbbjutása a Maccabi Tel Aviv idegenbeli legyőzésével biztossá vált, így a Magdeburg elleni összecsapás már csak a csoportelsőségről döntött a győri Audi Arénában.

A Bányásznak az első helyhez mindenképpen le kellett volna győznie a Bundesliga ötödik helyén álló német gárdát, amelytől idegenben 30-25-re kikapott. „Tatabánya, Tatabánya, hej, hej” – zúgta a publikum már a kezdés előtt, és a drukkereken a mérkőzés alatt sem múlt semmi. „Történjen bármi, mi a csapat mögött állunk” – mondták mosolyogva a kezdés előtt a hazai B-közép tagjai, akik természetesen Győrbe is mezben, sálban és dobokkal érkeztek. A lelkes biztatás közepette nem is kezdtek rosszul Szöllősi Szabolcsék, az első percekben náluk volt az előny, de a Magdeburg gyorsan válaszolt a hazai találatokra, majd a félidő második felében a német gárda folyamatosan ellépett a kék-fehérektől. Különösen a dán Michael Damgaard volt aktív, akinek szinte az összes lövéséből gól született. Vezérletével öt találattal vezetett a szünetben a Magdeburg.


– Szimpatikus, jó csapat a Tatabánya, örülünk, hogy továbbjut, persze csak csoportmásodikként – közölték a szünetben a német szurkolók, akik elárulták: ők bizony optimisták, és már rengeteg jegyet vettek a göppingeni Final Four küzdelmeire.

A magdeburgi drukkerek hozzáállása nem véletlen: csapatuk, a második félidőben végig őrizve néhány gólos előnyét, 31-28 arányban diadalmaskodott. Ezzel megnyerte a C jelű kvartettet, bebizonyítva, hogy komolyan számolni kell velük az EHF Kupában.


– Sajnos ez a gyors kézilabda teljesen idegen tőlünk – értékelt a lefújás után Vladan Matics, a mieink trénere. – A csapatom mindent megtett, büszke vagyok a fiúkra. Amíg bírtuk erővel, addig álltuk a versenyt egy kiváló csapattal szemben.

A kék-fehérek hiába próbálkoztak megállítani a gyors lerohanásokat, sem ez, sem az öt plusz egyes védekezés nem vezetett sikerhez, noha előzetesen már a csoportból való továbbjutás is hatalmas bravúrnak tűnt.

– Amíg a Magdeburg minden héten ilyen tempókézilabdával találkozik, addig mi idehaza nem szoktunk hozzá ehhez – jegyezte meg a találkozón négy gólig jutó tatabányai irányító, Szöllősi Balázs. – Viszont ezekből a nemzetközi meccsekből rengeteget tanulhatunk, aminek nagy hasznát vehetjük a bajnokságban és a Magyar Kupában. Úgy érzem, különösebb teher nélkül várhatjuk a negyeddöntőt – ez persze nem azt jelenti, hogy ne szeretnénk meglepetést okozni.

Az EHF Kupa negyeddöntőit április második felében játsszák. A Grundfos Tatabánya csoportmásodikként a párharc első összecsapását játszhatja, hazai pályán, vagyis a győri Audi Arénában.

Kapcsolódó Cikkek