2017. november 22., szerda
Cecília

Külföld

Azonosították az egyiptomi templomban robbantó terroristákat

Az egyiptomi belügyminisztérium csütörtökön azonosította a Nílus deltájában fekvő Tanta városának kopt temploma elleni merénylet elkövetőjét is – közölte az egyiptomi televízió.

A hivatalos közlemény szerint az öngyilkos merényletet Mamdúh Amin Mohamed Baghdadi, a Nílus-völgyében fekvő Kena városának lakója követte el.


Az előző nap a belügyi tárca bejelentette, hogy sikerült azonosítani az alexandriai kopt katedrális elleni merénylet elkövetőjét. A minisztérium úgy tudja, hogy ezért a robbantásért a 31 éves Mahmúd Hasszan Mubarak Abdullah, Szuez tartomány lakosa felelős.

Virágvasárnap legalább 45 ember életét követelte két öngyilkos merénylet. Először, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. A merénylő nem jutott be a templomba, mert a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet.

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a támadások elkövetőjeként.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök még aznap három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki.

A kopt egyház Egyiptom legnagyobb keresztény közössége, a több mint 90 millió lakosú ország népességének mintegy tizede ehhez a felekezethez tartozik.

Kapcsolódó Cikkek