2017. november 23., csütörtök
Kelemen, Klementina

Belföld

Befutott az első közvetlen teherszállító vonat Kínából

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe pénteken, az Ekol Logistics Kft. szervezésében.

A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint 10 ezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig.


A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung, Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint a Mahart Container Center Kft. (MCC) és az Ekol Hungary vezetése.

Tuan Csie-lung a vonat fogadásakor hangsúlyozta: a hosszú múltra visszatekintő magyar-kínai kapcsolatok történelmileg a legjobb időszakban vannak, a kereskedelmi és emberi együttműködés is folyamatosan javul a két ország között. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 8,9 milliárd dollárt, és több mint 170 ezer kínai turista látogatott Magyarországra.


/Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

A közvetlen vasúti járat új mérföldkő és jelkép a két ország együttműködésében, amely fontos szerepet játszik majd a kétoldalú áruforgalomban. A szállítási idő csökkentésével több kínai üzletembert és beruházót hoz majd Magyarországra, és arra is szolgál, hogy egyre több jó minőségű magyar mezőgazdasági termék érkezzen Kínába – mondta a nagykövet.

Molnár Tamás elmondta, hosszú előkészítő munka eredménye, hogy a vonat megérkezhetett Budapestre, ami gazdaságilag a régi selyemút visszaállítását jelenti. Kiemelte: az, hogy Magyarországot választották a vámkezelés helyéül, a magyar vámhatóság munkájának elismerése, amely ismét bizonyította, hogy a hivatal Európában az élmezőnybe tartozik.

Kovács Ákos, az Ekol Logistics Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a vasúti járattal olyan fuvarozási megoldást kínálnak kínai kiindulóponttal az áruk továbbítására, amely a hosszabb szállítási időt igénylő tengeri, valamint a drágább légi szállítmányozás versenyképes alternatívája. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve magyar vámügynökök egy része hónapok óta dolgozik azon, hogy Magyarország Európában a kínai áruk egyik vámkezelési és áruelosztó központjává váljon. A Hszian városából pénteken Budapestre érkezett vonat ennek a törekvésnek egyik jelentős lépése – fűzte hozzá.

A Kínából Magyarországra érkező áruszállító vonat fő szállítmányozója az Ekol, amely az áruk vámkezelését és disztribúcióját végzi, a vasúti operátor a Trans Eurasia Logistics (TEL), az európai vasúti vontatási feladatokat a DB végzi, a fogadó állomás pedig a Mahart Container Center Kft. (MCC) csepeli terminálja.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kasszás Erzsire drogozta magát egy árufeltöltő

    Kasszás Erzsire drogozta magát egy árufeltöltő

    Egy igen szürreális rögtönzött produkció szemtanúi voltak egy szupermarket vásárlói, ugyanis az üzlet egyik árufeltöltője annyira betépett, hogy ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta.

  • Nehezen kezelhető a pedofil tanár 11 éves áldozata

    Nehezen kezelhető a pedofil tanár 11 éves áldozata

    Pszichiáter kezeli azt a 11 éves kisfiút, akit a pedofil informatikatanár, Sz. Zoltán november 7-én megkísérelt elszöktetni az országból. Végh József kriminálpszichológus szerint a 32 éves férfi olyan befolyásra tett szert a kisfiú felett, hogy hosszú terápiával is csak akkor lehet helyrehozni a lelkét, ha ő is akarja.

  • Csókosok halálos csókja

    Csókosok halálos csókja

    Fura egy történetet boncolgat a csvm.blogstar.hu szerzője, amelyet alaposan végigolvasva csak a vak nem látja: csókosok közt vesztes, aki néma.

  • Családszervezetek a koraszülöttekért

    Családszervezetek a koraszülöttekért

    A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és az Emmi közös szervezésében idén is megrendezik a Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát december 3-án, vasárnap 10 és 18 óra között a Millenáris D épületében.