2017. november 11., szombat
Márton

Sport

Bélik Tímea TKO-val lett bajnok

Ausztriában szerezte meg az IFC szervezet K1-es bajnoki övét az Érdi Muay Thai Box Egyesület versenyzője, Bélik Tímea. Ellenfele a bosnyák származású, de osztrák színekben versenyző Sanja Samardzic volt.

Samardzicnak esélye sem volt, hiszen már az első menetben számolni kellett a bosnyák lányra egy jobb horog után. A második menetben Bélik fölénye még érezhetőbb lett, a harmadik leütés után azonban a hazai bokszoló edzője feladta a küzdelmet, így Bélik TKO-val nyerte a mérkőzést és a bajnoki övet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb aranyat szerzett Hosszú Katinka

    Újabb aranyat szerzett Hosszú Katinka

    Hosszú Katinka arany- és ezüst-, Kapás Boglárka pedig bronzérmet szerzett az úszók rövidpályás világkupájában, a sorozat pekingi állomásának zárónapján.

  • Tiszta apja a kis Ronaldo

    Tiszta apja a kis Ronaldo

    Míg társai a portugál labdarúgó-válogatottal Szaúd-Arábia, majd az Egyesült Államok ellen lépnek pályára, addig Cristiano Ronaldo élvezi az édes életet.

  • Nyolc csapat még reménykedhet

    Nyolc csapat még reménykedhet

    Még négy európai hely kiadó a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságra: az ezekről döntő pótselejtezőket csütörtök és a jövő kedd között vívja a még versenyben maradt nyolc együttes.