EUR: 322,91 Ft
CHF: 275,68 Ft
2018. július 16., hétfő
Valter

Külföld

Dortmundi merénylet: nincs kapcsolatot az őrizetbe vett iraki férfi és a támadás között

Nem találtak kapcsolatot a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben Németországban őrizetbe vett iraki férfi és a támadás között – közölte csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség.

A közlemény szerint a kedd este végrehajtott robbantásos merénylet ügyében folytatott nyomozás eddig nem tárt fel arra utaló adatokat, hogy a 26 éves iraki állampolgárnak köze lenne a támadáshoz.


Azonban mégis kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését, mert megállapították, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet oldalán harcolt Irakban, és németországi tartózkodása során is kapcsolatot tartott a dzsihadista szervezet tagjaival.

A férfi a gyanú szerint legkésőbb 2014 végén csatlakozhatott az IÁ-hoz, egy nagyjából tíz harcosból álló egység vezetőjeként tevékenykedett. Az egység feladata emberrablások, zsarolások és gyilkosságok előkészítése volt. A gyanúsított személyesen is részt vehetett fegyveres akciókban, majd 2015 márciusában Irakból Törökországba, onnan pedig 2016 elején Németországba távozott.


A BVB elleni támadással kapcsolatban a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség korábbi adatai szerint két ember került a hatóságok látókörébe. Mindketten az “iszlamista spektrum” tagjai. Sajtóértesülések szerint az iraki férfi mellett egy 28 éves német férfiről van szó, nála házkutatást tartottak, őrizetbe nem vették.

A BVB elleni merényletet terrortámadásként tartják számon, de az eszmei, ideológiai háttér és az indíték ismeretlen. A helyszínen három, azonos szövegezésű írást találtak, amelyek alapján lehetségesnek tűnik az iszlamista háttér. Az interneten megjelent egy másik szöveg is, amely szélsőbaloldali háttérre utal, ennek eredetisége az első értékelések alapján erősen kétséges.

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19.15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre.

Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük. A pokolgépekben fém szegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem egy utast talált el.

A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen rongálódott meg, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott.

A mérkőzést elhalasztották szerda estére. Az AS Monaco 3-2-re győzött a BVB vendégeként.

Ez történt korábban:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Már nem viszket!

    A nap képe: Már nem viszket!

    Biztosan sokak számára ismerős az a pillanat, amikor oltári módon elkezd viszketni a hátunk egy olyan pontja, amit szinte lehetetlenség elérni. Ilyenkor jön az, hogy minden lehetséges módszert megragadva igyekszünk enyhíteni a viszkető érzésen akár egy ajtófélfához dörzsölve, vagy egy fakanállal a kezünket meghosszabbítva elérni testünk irritált részét.

  • Patkány vetett véget a táncelőadásnak

    Patkány vetett véget a táncelőadásnak

    Egy patkány okozta rövidzárlat miatt teljes sötétségbe borult szerda este az Adelaide-i Fesztiválközpont, két táncprodukciót, köztük a Csipkerózsika című balett utolsó előadását is félbeszakítva.

  • Járni sem bírt Juncker

    Járni sem bírt Juncker

    Ismét nagyot alkotott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Most a ,múltheti NATO-csúcson tűnt részegnek, sőt több ember kellett támogassa, mert járni is alig bírt.