2017. november 22., szerda
Cecília

Belföld

Droglabort működtettek, most börtön vár rájuk

Vádat emeltek két férfi ellen, aki egy nagykőrösi tanyán amfetamint gyártott – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy az ügyészség a két férfit különösen jelentős mennyiségűre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.


A vádirat szerint egy kecskeméti férfi 2015 áprilisában megbeszélte régi ismerősével, hogy költözzön egy nagykőrösi tanyára, ahol kábítószert fognak gyártani. A drog előállításhoz szükséges eszközöket vittek oda, majd – többek között kereskedelmi forgalomban vásárolt anyagokból – amfetamint készítettek. Egyiküknek az oldatok előállítása volt a feladata, a másik vádlott pedig ezeket vegyi eljárással összedolgozta. Egy gyártási folyamatban 8-12 gramm kábítószert állítottak elő, de azt remélték, hogy napi három-négy sorozatot tudnak majd gyártani.

A látszat kedvéért ellátták a tanyán levő állatokat is, de hiába, mert a rendőrök 2015 novemberében felszámolták a droglabort.

Eljárás indult három másik férfi ellen is – kábítószer-birtoklás miatt -, mert a vádlottaktól drogot vásároltak.

Kapcsolódó Cikkek