EUR: 322,22 Ft
CHF: 285,10 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Elfogták a nyéstai gyilkost

Elfogták a nyéstai emberölés gyanúsítottjait – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtök hajnalban.

A rendőrség közlése szerint szerdán öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként és vettek bűnügyi őrizetbe a nyomozók, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.


A gyanúsítottak 2017. április 11-ét megelőzően egy 86 éves idős asszonyt nyéstai otthonában olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a sértett belehalt sérüléseibe. Ezt követően a támadók átkutatták az ingatlant, majd onnan készpénzt és egyéb tárgyakat tulajdonítottak el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Bükk Bevetési Alosztály munkatársaival együtt április 26-án fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, L. Miklós 25 éves, M. Karolina 27 éves, G. Etelka 21 éves, G. Zsolt 25 éves és R. Bertalan 38 éves abaújszolnoki lakosokat – olvasható a közleményben.

A rendőrség valamennyi gyanúsított esetében előzetes letartóztatást indítványoz.

Kapcsolódó Cikkek

  • A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    Az év végéhez és karácsonyhoz közeledve megszokott, hogy felpezsdül az élet az utcákon. Ez idén sincs másképp, annyi különbséggel, hogy az esti séták meghittségét az elmúlt napokban felváltotta a Soros-féle randalírozó, rongáló, gyújtogató, agresszív ellenzéki aktivisták rendbontása.

  • Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők, akik megpróbálták megzavarni a közmédia munkáját. Akcióikból sorra készülnek az internetes mémek, az MTV feljelentette őket, mert túlterjeszkedtek  jogaikon és azóta birtokvédelem óvja a székházat.

  • Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    A Fidesz-kormány 2010 óta jelentős, a családalapítást, gyermekvállalást támogató intézkedést hozott, ezek közül kiemelkedők a munkához kötött kedvezmények. A családi adókedvezmény évről évre emelkedik, a kisgyermekeseknek a gyed extrának köszönhetően nem kell választaniuk a munka és a család között, a nők pedig negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ezzel segítve a gyermeknevelést.