2018. október 18., csütörtök
Lukács

Belföld

Fidesz: az átláthatósági javaslatnak nincs szankciós jellege

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatnak nincs szankciós jellege, csak azt segít világossá tenni, hogy ki kitől és milyen támogatásokhoz jut hozzá külföldről – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés előtt lévő indítvány aktualitásáról a politikus azt mondta: az elmúlt két évben azt tapasztalták, számtalan bevándorláspárti civil szervezet mindent megtesz azért, hogy a kormány ne tudja megfelelően ellátni a magyar és európai uniós jogi, határvédelmi kötelezettségeiből fakadó feladatait. Ezeknek a szervezeteknek a nagy többsége az Európai Unión kívülről, nagyrészt Soros Györgytől kap jelentős támogatásokat – tette hozzá, elvárhatónak nevezve, hogy az átláthatóság – amelyet legtöbbször ezek a tömörülések követelnek – rájuk nézve is érvényesíthető legyen. “Megbélyegzés nincsen” – hangsúlyozta.


Azt is kijelentette: nem tartja sérelmesnek, hogy egy évben egyszer be kell számolni a külföldi támogatásokról. “Ezt egy eltúlzott, látszólagos sérelemnek tartom a civil szervezetek részéről” – mondta.

Gulyás Gergely szerint a törvényjavaslat elleni szerdai demonstrációt támogató szervezetek között is legalább 15 olyan van, amelyet Soros György támogat, ami természetesen legális, de “ezt az adatot nem kell eltitkolni”. Kiemelte egyúttal: mindenki gyakorolhatja gyülekezési alapjogát alkotmányos keretek között.


A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: a következő hónapokban az EU-ban ismét a legfontosabb kérdések között lesz a bevándorlás, és nem mindegy, hogy Magyarország ebben a küzdelemben milyen támogatottságot tudhat maga mögött. Hozzátette, a magyar társadalom nagy többsége bevándorláspolitikában a kormány mögött áll.

A képviselő kérdésre elmondta, a törvényjavaslat előkészítésében támaszkodtak az igazságügyi tárca munkájára.

Arra a felvetésre, hogy a Soros György által támogatott bevándorláspárti szervezetek ügynökök-e, mint arról a kormánypártban sokan így nyilatkoznak, Gulyás Gergely azt felelte: nagy párt, sokféle vélemény.

Kapcsolódó Cikkek

  • A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

  • Tömegek a Gerecse Kapujánál

    Tömegek a Gerecse Kapujánál

    A szép őszi időnek is köszönhető, hogy a szabadidős programokat kedvelők szívesen keresik fel a térség új turisztikai központját, az augusztusban átadott Gerecse Kapuját és környékét.

  • Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata nevéhez híven mindig is hitt a fortuna erejében, hiszen az élet olyan lehetőségeket sodort elé, amik által elérte az álmait. A SzerencseSzombat háziasszonya leginkább azért hálás a sorsnak, hogy hamarosan megszületik első gyermeke, akinek már most a kistestvért terveznek párjával.