2019. január 23., szerda
Rajmund, Zelma

Belföld

Halálra verte az idős asszonyt a fiú

Egy 21 éves férfit vettek őrizetbe, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy idős asszonyt a Nógrád megyei Somoskőújfaluban – közölte az MTI-vel a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton.

Nágel Tamás elmondta: az asszonyra holtan találtak somoskőújfalui otthonában csütörtökön, az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint halálát idegenkezűség, bántalmazás okozta.

A nyomozók az ezt követően megkezdett széleskörű adatgyűjtés eredményeképp beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Sz. Sándort – tette hozzá.

A 21 éves férfival szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó Cikkek

  • Húsz bérlakást adnak hajléktalanoknak

    Húsz bérlakást adnak hajléktalanoknak

    Húsz józsefvárosi, fővárosi tulajdonú bérlakást hoznak lakható állapotba, hogy azokba hajléktalan emberek költözhessenek egy európai uniós és állami támogatású program révén.

  • Tovább nő az influenza megbetegedések száma

    Tovább nő az influenza megbetegedések száma

    Intenzíven terjed az influenza: az év harmadik hetében – január 14. és 20. között – kétszer annyi, 38 200 beteg fordult orvoshoz panaszával, mint egy héttel korábban – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett heti jelentéséből.

  • A baloldal soha nem a gyermekes családok mellé állt

    A baloldal soha nem a gyermekes családok mellé állt

    A baloldal soha nem állt a magyar családok mellé; Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekesektől – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Komáromban.