EUR: 323,59 Ft
CHF: 281,03 Ft
2018. június 20., szerda
Rafael

Egyéb Tatabánya

Igény van a bringautakra Tatabányán!

Kihasználtak-e a kerékpárutak a városban? Lapunk a helyszínen tesztelte a létesítményeket.

Az aranyeső sárgája mögül bukkannak fel tízek-százak az Által-ér partján, a Tatabányáról Tatára vezető kerékpárúton. A családok jelentős része használja ki a lehetőséget, hogy eltekerjen a tópartra, majd onnan vissza. Jó kis hétvégi kirándulásnak bizonyul a nemegyszer harminc-harmincöt kilométert felölelő kerékpártúra. Szabó István és családja rendszeresen letekeri az utat, aminek végén a gyerekek is jobban alszanak otthon.


– Örültünk, amikor anno átadták ezt a mondhatni jelképnek minősülő kerékpárutat, és azt gondoltuk, soha nem is csökken majd a kedvünk, hogy kijöjjünk a természetbe tekerni egy jót – mondta a kétgyermekes családapa, aki hozzátette: remek lehetőség a két várost összekötő út, és az is kiemelkedő, hogy Tatabányán belül is egyre könnyebben megközelíthető a kertvárosi körforgalomnál kezdődő szakasz.

– Korábban Dózsakertben laktunk, de nemrég Óvárosba költöztünk. Kicsit aggódtunk, hogy onnan nehezen megközelíthető lesz a kerékpárút, de örömmel tapasztaltuk, hogy csaknem teljes egészében le lehet gurulni idáig. Hazafelé persze némileg húzósabb a kis emelkedők miatt – mondta mosolyogva Pintér Katalin, aki ugyancsak a családdal tekerte végig az utat. – Úgy látjuk, egyre több a kerékpárút a városban és azon kívül is. Mivel az ipari parkban dolgozunk, nyári napokon előfordul, hogy az ott megépített bringaút segítségével a munkába is bicóval megyünk.


Tény, hogy a két várost összekötő kerékpárút megépülése után érzékelhetően nőtt azok száma Tatabányán, akik rendszeresen bringáznak. A város vezetése ezt felismerve évek óta törekszik arra, hogy egyre több helyre lehessen eljutni kétkerekűvel a városon belül is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb meglepetés! Győztek a japánok

    Újabb meglepetés! Győztek a japánok

    Japán 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a H csoport első fordulójának szaranszki mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

  • Gyermekprostitúció miatt tartóztattak le két férfit Miskolcon

    Gyermekprostitúció miatt tartóztattak le két férfit Miskolcon

    Gyermekprostitúció miatt helyezett előzetes letartóztatásba egy hónapra két férfit a Miskolci Járásbíróság. Egy 15 éves lányt kényszerítettek pénzért szexuális együttlétekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon és környékén – közölte Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel hétfőn.

  • Hoppá! Íme a sör jótékony hatásai

    Hoppá! Íme a sör jótékony hatásai

    Kánikula idején talán még a keserű nedűt kevésbé kedvelők is előszeretettel fogyasztanak el egy-egy korsó sört, amiről most kiderült, nemcsak remekül hidratál, de az egészségednek is jót tesz.

  • 75 éve írunk golyóstollal

    75 éve írunk golyóstollal

    Hetvenöt éve, 1943. június 10-én szabadalmaztatták Argentínában a magyar Bíró László József golyóstollát, amelyet a köznyelv angol nyelvterületen ma is biro pen, avagy röviden biro néven emleget.