EUR: 323,28 Ft
CHF: 287,13 Ft
2018. december 10., hétfő
Judit

Egyéb Veszprém

Interaktív órákkal a hamis termékek ellen

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szakemberei tartottak előadást a Padányi Katolikus Iskola diákjainak és módszertani felkészítést a tanároknak a közelmúltban.

Az interaktív tanórán a diákok betekinthettek a hamis tárgyak világába, az ezzel kapcsolatos jogi buktatókba és a hamis tárgyak megvásárlásának veszélyeibe. A testület szakemberei azonban tudják: ők maguk nem képesek minden egyes diákot személyesen tájékoztatni a témakörről, ezért olyan óravázlatokat és programokat dolgoztak ki, amelyeket hasznosítva a pedagógusok is továbbadhatják ezt a tudást a fiataloknak az osztályfőnöki órákon.


Az interaktív segédanyagok működését a pedagógusoknak is bemutatták (fotó: Schöngrundtner Tamás)

– A fiatalok nagyon érdeklődők, van is egy alaptudásuk elsősorban az őket érintő témakörökkel, például az internethasználattal kapcsolatban – tudtuk meg dr. Takács Nórától, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerzői jogi ügyintézőjétől. – Ezt a tudást igyekszünk erősíteni, tudatosítani azt, hogy mi a jogsértő, és megmutatjuk a legális lehetőségeket, forrásokat. Találkozunk olyan diákokkal is, akik hobbiból valamilyen művészeti ágban tevékenykednek, őket mint alkotókat is érdekli, hogy milyen szerzői jogokkal rendelkeznek.

Kézbe fogva sem egyszerű megkülönböztetni a hamis terméket az igazitól (fotó: Schöngrundtner Tamás)

A testület már harmadik éve működik együtt a Padányival, ahol idén a 11. évfolyam tanulói ismerkedhettek meg a védjegy, a szerzői jog és a hamisítás témakörével. A diákok egy e-learning alkalmazás révén játékos formában is tesztelhették tudásukat, illetve kézbe vehettek eredeti és hamis termékeket is.


A pedagógusok számára elkészített óravázlatokban korcsoportok szerint eltérő módszerekkel és részletességgel dolgozták fel a témakört, ami iránt a tanárok is nagy érdeklődést mutattak.

Kapcsolódó Cikkek