2017. november 09., csütörtök
Tivadar

Egyéb II.kerület

Irány a Frankel, ha sütit akarunk!

Vidám kirakatra és felette csábító felkiáltásra lehetnek figyelmesek a budai fonódóval, kerékpárral vagy kocsival közlekedők a Frankel Leó úton. A 72-es szám alatt működő Sütit akarok!, Kapusi Gerti cuki boltja nekünk is feltűnt, így hát kénytelenek voltunk tesztelni, mit kínál a közgazdászból cukrász-blogerré lett tulajdonos, akinek legfőbb motivációja, hogy maga is nagy sütirajongó.

– Mi anyukámmal otthon szerettünk sütni, tizenéves koromtól folyton sütöttem, és persze ettem a sütiket, mert nagyon édesszájú vagyok. Gimi alatt nyaranta apukám barátainak a cukrászdájában dolgoztam Németországban. Imádtam! Közben ügyvéd akartam lenni, de végül közgazdásznak mentem – tudtuk meg Gertitől, aki három és fél évig szervezetfejlesztési tanácsadóként dolgozott, mielőtt hivatásszerűen is visszatért volna hobbijához, a sütéshez.


– Még egyetemistaként elkezdtem salsázni, ez is egy nagy szerelem volt, kilenc évig tartott, és amikor abbahagytam, hirtelen lett időm, és elkezdtem receptekkel kísérletezni. Három-négy éve kezdtem a blogírást, aminek akkora sikere lett, hogy biztattak, csináljunk egy valóságos helyet, ahol kóstolhatnak és találkozhatnak is az emberek – mesélte a Sütit akarok! történetét Gerti, miközben az aznapi finomságokat kóstoltuk végig – még szerencse, hogy nyolc-tíz féle sütinél nincs több egy nap.

– Igyekszünk mindig valami újat is sütni, mindennap más a kínálat, van persze egy-két kedvenc, amit gyakran készítünk, mert ezt igénylik a vendégek. Az magától értetődő, hogy csak igazi alapanyagokból sütünk, semmi adalék és pótlék nem lehet egy süteményben. Mindig van egyféle „mentes” tortánk, hogy a különböző ételérzékeny vendégeink is ehessenek finomat. Nekem nagyon fontos a minőség és az, hogy e körül, ezen a helyen valódi kis közösség alakult a törzsvendégekből.


 

Kapcsolódó Cikkek

  • El se hinné! Ezek az idei ősz slágertermékei

    El se hinné! Ezek az idei ősz slágertermékei

    Miközben pár évvel ezelőtt még végeláthatatlan mennyiségű üzletet kellett bejárnunk, ha igazán jó áron és jó minőségben szerettünk volna hozzájutni a vágyott kandallónkhoz vagy akár a lombfújónkhoz, ma már a fotelunkban ülve is megszerezhetjük.

  • Esterházy és a színház

    Esterházy és a színház

    Egy éve nincs közöttünk Esterházy Péter író. November 4-én és 5-én fesztivált rendeztek a világhírű alkotó emlékére a Kazinczy utcai Teslában.