2017. november 08., szerda
Zsombor

Egyéb XIX.kerület XX.kerület

József hatvan felett is hasít a vízen

Egész életét a víz közelében töltötte, és bár az edzősködéssel már felhagyott, hetente több alkalommal is feltűnik a csepeli parton, hogy edzésben maradjon. Búza József számára a jó kondi nemcsak azért fontos, hogy karbantartsa magát, komolyabb céljai vannak, újabb és újabb érmeket akar begyűjteni a következő világversenyeken.

Nincs lazaság, kemény felkészülés zajlik
(Fotó: Keresztesi Balázs)

– Újpesten nevelkedtem, és amióta megházasodtam, Kispesten élek, ennek már jó harminc éve. Megszerettem a környéket ez idő alatt – mondta lapunknak a Duna partján hétfő reggel Búza József tizenkétszeres szenior evezős-világbajnok. Egész élete a sportról szól, volt válogatott versenyző, edző, és 65 évesen sem hagyja el magát, hetente többször jár a Gubacsi híd lábánál lévő Csepel-evezőstelepre.


– Újpesten, focikapusként kezdtem a sportpályafutásomat, de a bátyám akkor már evezett, és a szüleim azt mondták, ne satnyuljak el, inkább menjek én is vele. Tizennégy évesen már a Honvédnál voltunk, és végül én lettem az eredményesebb.

Bár idehaza a kajak és a kenu a népszerűbb, mégis az evezést választotta.


– Minden porcikát megmozgat, én egyszerűen ezt szerettem meg. Tíz évig voltam válogatott, majd elvégeztem az edzőit és több klubot is irányítottam, de a női válogatottnál is dolgoztam. Ma már nem hiányzik ez a fajta munka, viszont a víz és az evezős közeg nélkül nem tudok meglenni. A sok edzőtáborból már elég volt, viszont maga a versenyzés hiányzott volna, de szerencsére vannak a mi korosztályunknak is versenyek, sőt Európa- és világbajnokságok is.

Itt pedig sikert sikerre halmoz, már egy tucat vb-címnél tart és gőzerővel készül az őszi, szlovéniai világbajnokságra.

Már csak a pincében fér el az éremkollekció
(Fotó: Keresztesi Balázs)

– Az első ilyen versenyem 1986-ban volt, Bledben a vb-n azonnal nyerni tudtam. Már nem is számolom, hol tartok pontosan, az érmek, kupák nagy része a pincében van – mondta nevetve. – Szeptemberben visszatérek az első sikereim színhelyére, megint Szlovéniában lesz a vb. Gyönyörű helyen van, nekem Luzern mellett Bled a kedvenc versenyhelyszínem.

Amint elmúlt a fagy, József azonnal vízre szállt
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Kapcsolódó Cikkek

  • Licitáljon vonatmerényletre!

    Licitáljon vonatmerényletre!

    Arany János levél, körmöci aranyak, hárommilliós bélyeg tévnyomat, Ferenc József lovas ezüstszobor, ritka Gorka kerámia, sosem látott filmplakátok, Jókai Mór dedikációja – ezek a Darabanth Aukciósház őszi nemzetközi árverésének sztárjai.

  • Nap képe: Állati tanú

    Nap képe: Állati tanú

    Leginkább az állatok között érzik jól magukat az arizonai vadaspark munkatársai, Courtney Palmer és Jeff Harwell.