2018. december 18., kedd
Auguszta

Egyéb Kecskemét

Kecskeméti siker Debrecenben

A Veloroom-Kecskeméti Első Sor 11 fővel képviselte a helyi kerékpárosokat az országúti kerékpárosok Magyar Kupa-futamán Debrecenben, 280 fős mezőnyben.

Sajnos a nagy mezőny és az erős szél miatt sok volt az esés, amiből a kecskemétiek sem maradtak ki. Azért így is sikerült kiemelkedő eredményeket elérni. Az elsőéves, U23-as Minkó Roland az elit mezőnnyel együtt rajtolt a 125 kilométeres távon. Nagyon taktikus versenyzéssel sikerült elhúznia a mezőnytől, aztán a sprint befutó döntött. Roland  U23-as kategóriában a 2. helyet, abszolútban a 4. helyet szerezte meg. A versenyt Kusztor Péter nyerte, az osztrák Team Amplatz–BMC idegenlégiósa, magyar válogatott.


Az első válogatott versenyére készülő U17-es Gohér Mihály egy kaotikus sprintbefutón a 6. helyet szerezte meg, a győztessel azonos idővel.

1. helyezett Bertalan Balázs (Mugen Race); 2. helyezett Minkó Roland (Veloroom-Kecskeméti Első Sor); 3. helyezett Pelikán János (Amplatz-BMC) Fotó: hiros.hu

 

Minkó Roland meghívást kapott  Magyarország legrangosabb egynapos országúti versenyére, az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő V4 kerékpárversenyre, azaz a Visegrádi Csoport országainak közös országúti kerékpárverseny-sorozatára. A 160 fős nemzetközi mezőny Budapestről indulva, az országot átszelve, a Pannonhalmi Bencés Főapátságnál szakította át a célszalagot – a verseny történetében először kecskeméti bringással a mezőnyben!

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.