EUR: 322,64 Ft
CHF: 286,61 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb XVIII.kerület

Két útvonal is a kerületbe vezeti a hívőket

Már tizenegyedszer rendezik meg a fővárosban az Élő Rózsafüzér zarándoklatot a száz éve történ fatimai csoda előtt tisztelegve.

Május 13-án Budapesten és környékén kilenc zarándoklat indul annak emlékére, hogy kereken száz esztendeje Szűz Mária megjelent egy pásztorgyerek előtt a spanyolországi Fatima településen. Ebből a túrából kettő is a kerületben végződik. Az önkormányzat tájékoztatásából kiderül, hogy a kerületünkbe két szakasz végén jutnak el a zarándokok.


(fotó: bp18.hu)

A 7. csoport Soroksárról érkezik a Havanna lakótelepre, miután maga mögött hagyott 17 kilométert. Hagyományosan Pestszentimrén, a Szent Imre-templom kertjében lesz egy hosszabb pihenő. Az imrei hívek szendviccsel és üdítővel fogadják a vándorokat, sőt a plébániát követő szakaszon gitáros zenekísérettel üdítik fel őket. A Pestszentlőrincen végződő másik szakasz a 8. Ennek résztvevői Rákoskeresztúrról, a Szent Kereszt-templomtól jutnak el a Szent László-plébániatemplomhoz. A szakasz hossza körülbelül 16 kilométer, s hét templomot érint. A zarándoklatszakaszok végpontjain 19 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be. Kerületünkben, a Havanna-lakótelepen lévő Szent László-plébániatemplomban ebben az évben Snell György püspök celebrálja a szentmisét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.