EUR: 322,79 Ft
CHF: 285,79 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Belföld

Kínosan magyarázkodott az Index főszerkesztője

Simicska Lajos az Index tulajdonosa – mondta szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vezetője, Mészáros Antónia, mire a meghívott vendég, Dudás Gergely, az Index főszerkesztője kapásból cáfolta ezt, ám a beszélgetés közben kiderült, hogy Simicska emberei azért ott ólálkodnak az Index körül.

– Simicska szerepét úgy kell elképzelni, mintha én ennek az alapítványnak befizetnék száz forintot – magyarázkodott Dudás. Szerinte Simicska az egyik legnagyobb internetes lapot „adományként” vitte be az Indexet most tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványba. Tehát az oligarcha pusztán jótékonykodott egyet, ahogy más a beteg gyerekekkel vagy a gazdátlan állatokkal teszi.


A tények egyébként arról szólnak, hogy miután Simicska Lajos érvényesítette 2014 óta meglévő opciós jogát az Indexre, a portál részvényeit a Magyar Fejlődésért Alapítványra ruházta át. Ennek kurátora és az alapítványt létrehozó cég tulajdonosa Bodolai László, az Index ügyvédje.

– Te tudtál arról, hogy Bodolai hónapok óta dolgozott a jogi előkészítésén ennek az üzletnek? – kérdezte Mészáros Antónia Dudás Gergelyt, aki nemmel felelt, mire a műsorvezető azzal folytatta: ezek szerint egy olyan emberben bíztok meg, aki hónapok óta félrevezetett benneteket? Dudás erre magyarázkodásba kezdett, de azt elismerte, hogy dühös volt, amikor mindez kiderült. A műsorvezető szerint 2014-ben Simicska Lajos ezt az opciót feltehetően nem arra kapta, hogy az Index függetlenként működjön.


Bár Dudás cáfolja, hogy az Index Simicskáé lenne, még a vállaltan balliberális HVG is azt írja: „… bár formálisan Bodalai László tulajdonában van az index.hu sorsa, de csak a vak nem látja, hogy Simicska áttételes befolyását garantálja Tóth Marianna (Simicska bizalmasa, több cégének ügyvezetője – a szerk.) kinevezése a Nanga Parbat Zrt. (a tulajdonos Magyar Fejlődésért Alapítványt alapító cég – a szerk.) élére és a Simicska-bizalmas és rokon Nagy Ajtony Csaba (a Simicska-féle Közgép igazgatótanácsának volt elnöke és az oligarcha unokaöccse – a szerk.) beültetése az Index Zrt. új igazgatóságába.” A lap hozzáteszi: Simicska „megszerezte” az Indexet.

És hogy mennyire lehet abban bízni, hogy Simicska nem próbál beleszólni az Index életébe? Nos, 2015-ben, amikor médiabirodalma vezetői egyszerre mondtak fel neki – és amikor obszcén módon osztotta ki a miniszterelnököt –, így reagált: „Bemegyek, és mindenkit kiba…k!”

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek