2017. november 22., szerda
Cecília

Belföld

Kormányszóvivő: Soros hazugságai a német kormányt is megtévesztik

A magyar kormány sajnálattal látja, hogy Soros György hazugságai a német kormányt is meg tudják téveszteni – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az MTI-vel, arra reagálva, hogy Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő aggodalmát fogalmazta meg a magyar felsőoktatási törvény gyorsított eljárásban elfogadott módosítása miatt.

Kovács Zoltán sajnálatosnak nevezte azt is, hogy egy olyan felelősségteljes és komoly kormány, mint a német, ilyen kijelentéseket tesz.


Megerősítette, a jogszabály-módosításnak az volt a célja, hogy felszámolja azokat a szabálytalanságokat, amelyeket az Oktatási Hivatal vizsgálata feltárt, egyúttal megszüntesse azt a kivételezést, amely indokolatlan előnyöket adott egy magyarországi felsőoktatási intézménynek, ezzel hátrányos helyzetbe hozva az összes többit.

Az új szabályozás nem tartalmaz teljesíthetetlen feltételeket – jelentette ki, hozzátéve, nyitottak arra, hogy tárgyaljanak az amerikai féllel arról, hogy miként lehet megfelelni a kritériumoknak.

A kormányszóvivő szóvá tette azt is, hogy a német fél a magyar kormány vagy a nagykövetség megkérdezése nélkül fogalmazta meg véleményét, miközben készséggel állnának rendelkezésére a felvetések megválaszolásában.

A kijelentés “különösen érdekes” egy olyan kormány helyettes szóvivője szájából, amelynek országában a tartományi oktatási szabályokat megvizsgálva alapvető kérdések vetődnének fel azzal kapcsolatban, hogy ott működhetne-e egyáltalán Soros György-féle egyetem – jegyezte meg Kovács Zoltán.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek