2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb Győr

Kutyák előtt is megnyílt a bevásárlóközpont

Véget ért a kutyusok mostoha sorsa, nem kell többé az autóban vagy egy kint maradó családtagra hagyni a blökit, ha a Győr Plázába igyekszünk. Nemrég ugyanis döntöttek: kutyabarát bevásárlóközpontként működik tovább a hely.

Sokaknak nagy segítséget jelent ez az újítás, hiszen többen azért nem látogatták olyan sűrűn a komplexumot, mert nem tudták hova tenni, illetve kire bízni a kedvencüket. Egyre többen élnek együtt kutyusokkal, akiket igazi családtagként kezelnek, így nem is lehet rajtuk számon kérni, ha a bevásárlásból sem szeretnék kihagyni a négylábúakat. Az is érthető, hogy sokan nem szívesen hagyják azt autóban, vagy éppen az ajtó elé kikötve. 


Jó hír a kutyaimádóknak: várják őket sok szeretettel!
Fotó: GYP

– Kiemelkedő fontosságú, valamint iránymutató szerepet vállalunk ezzel, és reméljük, hogy minél többen követik majd a példánkat a szűkebb és a tágabb környezetünkben egyaránt – írják honlapunkon.

Ráadásul az is kiderült, hogy a jövőben kutyás rendezvények is várhatók, és helyi kutyás civil szervezeteket, menhelyeket is támogat majd a Győr Pláza.


Egy több kutyust lehet majd látni a Győr Plázában
Fotó: GYP

Nem árt azonban azt sem elfelejteni a jövőbeli „plázázós” gazdiknak, hogy a házirendet be kell tartani! Ez többek között kimondja, hogy jól szocializálódott, parancsszavakra hallgató, tiszta, egészséges kutyát lehet csak bevinni a bevásárlóközpont területére. Egyben arra is figyelmeztet, hogy a kutyatulajdonosok tartsák maguknál kedvencük oltási könyvét is. Kikötés, hogy a pláza közös terein a blökiket pórázon kell tartani, és azokról a boltokról, amelyekbe be is vihető a kutya, a hely honlapján lehet tájékozódni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.