EUR: 323,13 Ft
CHF: 282,81 Ft
2018. október 15., hétfő
Teréz

Egyéb Veszprém

Megújulnak megyénk útjai

2,8 milliárd forint európai uniós forrásból újulhat meg közel 25 kilométernyi közút Veszprém megyében, és további 4,6 milliárd forintot szán útfelújításra az állam.

A Területi és Települési Operatív Programon keresztül 2,8 milliárd forint uniós támogatást hívhat le a megye – mondta sajtótájékoztatóján Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke. Mint mondta, a kivitelezés nyár végén, ősz elején kezdődhet meg az érintett szakaszokon, és a tervek szerint még a tél beállta előtt be is fejezik a munkálatokat, amelyek hozzájárulhatnak majd a vidéken élők életminőségének javulásához.


Kovács Zoltán és Fenyvesi Zoltán (fotó: Domján Attila)

Ráadásul a központi költségvetésből is jut a megye útjainak felújítására – ezt már Kovács Zoltán megyei fejlesztési biztos mondta. Az állam 4,6 milliárd forintot szán a célra, ami újabb 40-50 kilométernyi, főleg alacsonyabb rendű, négy számjegyű utak fejlesztésére lesz elég.

Az uniós forrásból megvalósuló útszakaszok a Nagyvázsony–Vigántpetend, a Devecser–Sümeg, a Szentkirályszabadja–Balatonalmádi, a Devecser–Pápa, a Lovas–Balatonfüred, a Nagygyimót–Dáka közötti utak szakaszait érinti, valamint további útszakaszokat Bakonyszentkirály, Noszlop, Bakonykoppány környékén, illetve bekötőutakat Olaszfalunál és Cseszneknél.

Illusztráció: Domján Attila, archív

Útfelújításokkal egyébként már most is találkozhatunk: a 8-as számú főút veszprémi elkerülőszakaszán a balatonfüredi és a balatonalmádi csomópontok között javítják az útburkolatot, itt április végéig lehet forgalomkorlátozásra és torlódásokra számítani a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint.

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.