EUR: 322,22 Ft
CHF: 285,14 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Milliárdosok pártjai: a baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja

A Fidesz szerint egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza, azaz Vonáék egy milliárdos pártja, aki marionett bábuként mozgatja a pártelnököt.

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Jobbik szombaton indított sok százmillió forintos plakátkampánya a végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pártja, Simicska Lajos pedig marionett bábuként mozgatja a pártelnök Vona Gábort.


Kiemelte, a milliárdos Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy “kell keresnie magának egy parlamenti pártot”, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett.

Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára” – mondta Németh Szilárd, hozzátéve, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.


A Fidesz politikusa szerint Vona Gábor utasításai alapján a Jobbik teljesen meg is változott. Németh Szilárd hangsúlyozta, a Jobbik elnöke nem először cselekszik így. “Jól láthatjuk, hogy a pénzért és az áhított hatalomért, amelyet beígért neki ez a milliárdos, (…) Vona Gábor bármire képes” – mondta, hozzátéve, hogy a Jobbik vezetőjének a mostani médiamegjelenésért teljes egészében el kellett árulnia régi önmagát, a “Jobbik lelkét” és régi szavazóit.

Németh Szilárd szerint ezért lehet azt látni, hogy a “Jobbik rendezvényein gyakorlatilag nincsenek emberek”, hiszen korábbi támogatóik nem kértek abból a pálfordulásból, amelyet a régen magát nemzeti radikálisnak nevező párt végrehajtott “pusztán azért, mert Simicska Lajos megvásárolta őket”.

A Fidesz alelnöke a Jobbik pálfordulásának részeként említette, hogy a párt szerinte “agyonhallgatta” a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá “végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal”, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.

Németh Szilárd szerint utóbbi miatt a Jobbik meg is kapta a dicséretet “Heller Ágnes csodafilozófustól” és Kőszeg Ferenctől, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnökétől. “Ők keblükre ölelték a Jobbikot, és azt mondták, hogy a Jobbik nélkül bizony mi nem tudunk semmik sem lenni” – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog. Ellenben az nagyon nagy kérdés, hogy “Vona Gábor milyen hűségesküt tett Simicska Lajosnak” – folytatta Németh Szilárd, arra is rákérdezve, hogy a Jobbik vajon nem azt ígérte-e a milliárdosnak, hogy kormányra kerülésük esetén újra gyarapíthatja majd a vagyonát.

Németh Szilárd a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett kiálló szervezetekre és tiltakozókra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, az elmúlt napokban “kiderült, kik azok, akik Soros emberei Magyarországon”. Hangsúlyozta, a “Soros-egyetemnek is be kell tartania a magyar törvényeket, a Soros-egyetem sem áll a magyar törvények felett”, a felsőoktatási törvény tervezett módosítása pedig ezt, vagyis tiszta és törvényes viszonyokat szolgálja.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    Az év végéhez és karácsonyhoz közeledve megszokott, hogy felpezsdül az élet az utcákon. Ez idén sincs másképp, annyi különbséggel, hogy az esti séták meghittségét az elmúlt napokban felváltotta a Soros-féle randalírozó, rongáló, gyújtogató, agresszív ellenzéki aktivisták rendbontása.

  • Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők, akik megpróbálták megzavarni a közmédia munkáját. Akcióikból sorra készülnek az internetes mémek, az MTV feljelentette őket, mert túlterjeszkedtek  jogaikon és azóta birtokvédelem óvja a székházat.

  • Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    A Fidesz-kormány 2010 óta jelentős, a családalapítást, gyermekvállalást támogató intézkedést hozott, ezek közül kiemelkedők a munkához kötött kedvezmények. A családi adókedvezmény évről évre emelkedik, a kisgyermekeseknek a gyed extrának köszönhetően nem kell választaniuk a munka és a család között, a nők pedig negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ezzel segítve a gyermeknevelést.