EUR: 305,58 Ft
CHF: 274,12 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Belföld

Most kivételes esély van magyar cégek kuvaiti térnyerésére

Kivételes esély van arra, hogy magyar cégek részt vegyenek Kuvait gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek adott telefoninterjúban kuvaitvárosi tárgyalásai közben.

“Nagy szimpátiával tekintenek itt Magyarországra, és támogatják a magyar vállalatok kuvaiti piaci terjeszkedését, mert Budapest szigorúan elítélte, amikor Irak 1990-ben megszállta Kuvaitot, és mert Magyarország az első öbölháború után részt vett Kuvait újjáépítésében” – tette hozzá.

Az Új Kuvait nevű gazdaságfejlesztési terv keretében számos nagyberuházás lesz az országban, ezért az Eximbank nyitott egy 510 millió eurós hitelkeretet magyar cégek piacra lépésének támogatására – mondta.

Szijjártó Péter szerint négy olyan terület van, amelyen a kuvaitiak kiemelten számítanak a magyar cégekre. Az első az informatikai biztonság, ahol az együttműködés már előrehaladott, ugyanis a legnagyobb kuvaiti internetszolgáltató számára egy magyar cég nyújtja a kiberbiztonsági szolgáltatásokat.

A második a vízgazdálkodás, hiszen Kuvait számára nagy feladat szűkös vízkészletének bővítése. Ha folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor Kuvaitnak 2050-re az összes olajbevételét a tengervíz lepárlására kell majd fordítania. Ezért keresik a megoldásokat a vízhiány leküzdésére. Ebben tudnak segíteni magyar vízgazdálkodási szakemberek és a Fővárosi Vízművek – mondta.

A harmadik területnek az egészségügyet említette. A miniszter elmondta, nagy kórházberuházások kezdődnek az országban, és a kórház-üzemeltetés, valamint az orvosi eszközök, gyógyszerek szállítása területén számítanak a magyar egészség- és a gyógyszeripar termékeire.

A negyedik az olajipar, amelyben a kuvaiti állami olajvállalat és a Mol továbbra is keresi a közös beruházások lehetőségét harmadik országokban – ismertette.

A két ország közötti turisztikai kapcsolatok is folyamatosan bővülnek: kuvaiti állampolgárok tavaly 18 százalékkal több magyar vízumra szóló kérelmet adtak be, mint egy évvel korábban. Szijjártó Péter szerint ennek részben az az oka, hogy a Kuvaitvárosban tavaly megnyitott magyar vízumkiadási központban sokkal gyorsabb az ügyintézés, ezért ebből a szempontból Magyarország versenyképesebb, mint sok más ország. A Magyarországra látogató, illetve ott beruházó kuvaitiak nagyra becsülik a biztonságot, aminek részben az az oka, hogy a szigorú magyar bevándorláspolitika miatt Magyarországon nincsenek illegális bevándorlók – mondta a miniszter. Hozzátette: Budapest támogatja, hogy az Európai Unió kössön vízummentességi megállapodást Kuvaittal.

“Tárgyalópartnereimmel egyetértettünk abban, hogy minden országnak meg kell adni a jogot arra, hogy a jövőjét érintő legfontosabb kérdésekben maga döntsön” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A két ország együtt lép fel a terror elleni küzdelemben. Magyarországhoz hasonlóan Kuvait is részese az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíciónak. Magyarország támogatja, hogy Kuvait 2018-19-ben tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának, cserébe Kuvait támogatja Magyarország felvételi pályázatait különböző ENSZ-szervezetekben.

Szijjártó Pétert fogadta Szabáh al-Ahmad al-Dzsáber asz-Szabáh emír, kuvaiti uralkodó, találkozott Dzsáber al-Mubárak al-Hamad asz-Szabáh sejk miniszterelnökkel, az oktatási és felsőoktatási miniszterrel, a kereskedelmi kamara elnökségével és mintegy 40 kuvaiti vállalatvezetővel.

A magyar miniszter kétnapos látogatásának programján szerepel még találkozó a külügyminiszterrel, valamint az ipari- és kereskedelmi miniszterrel, és egy külügyi konzultációs, egy oktatási és tudományos, valamint egy sportügyi megállapodás aláírása.

Szeptembertől 20 kuvaiti ösztöndíjas kezdi meg tanulmányait Magyarországon. A kuvaiti kormány elsőként három magyar egyetemet, az ELTE-t, a szegedi és a debreceni egyetemet akkreditálta, ami azt jelenti, hogy az ezeken az egyetemeken kiadott diplomákat a kuvaiti állam elismeri – mondta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meredeken nő a rendvédelmi dolgozók fizetése

    Meredeken nő a rendvédelmi dolgozók fizetése

    Átlagosan ötven százalékkal nő a rendvédelmi dolgozók illetménye 2019-ig a 2015 júliusától elindult életpályamodellnek köszönhetően; emellett 2010 és 2017 között csaknem hétezer fővel nőtt a rendőrség hivatásos állománya, miközben a betöltetlen álláshelyek száma mintegy kétezerrel csökkent – írta a Magyar Idők szerdán.

  • Így kutatják át a cellákat a börtönőrök – Fotók!

    Így kutatják át a cellákat a börtönőrök – Fotók!

    – Nincs különbség férfi és nő között a büntetés-végrehajtásban, ha valakinek fontos az elhivatottság, lényegtelen, hogy valaki férfi vagy nő – mondta a 26 éves Marosi Bettina, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet udvarán.

  • Rekordforgalom a repülőtéren

    Rekordforgalom a repülőtéren

    A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mindkét termináljában a FINA 2017 színes pólóiba öltözött fiatalok fogadják a budapesti úszó- és vízilabda-világbajnokságra érkezőket.

  • Durva! Tízmilliókat költ bérkommentelőkre a Jobbik

    Durva! Tízmilliókat költ bérkommentelőkre a Jobbik

    Több tízmillió forintért alkalmazott a Jobbik médiafigyelőket, azaz bérkommentelőket annak érdekében, hogy a közösségi oldalakon lejárassák és ellehetetlenítsék azokat, akik bírálják a pártot és annak politikáját – írja a Magyar Idők.