EUR: 323,45 Ft
CHF: 287,44 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb XVII.kerület

Most sem hagytuk ki a bringásnapot

Rákosmente idén is csatlakozott az I Bike Budapest elnevezésű kerékpáros programhoz. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett örömbringázáson az elavult kerékpárutak korszerűsítése mellett a felújítás előtt álló Lánchíd átjárhatóságának megoldását hangsúlyozták.

Ötvenen indultak útnak szombaton (fotó: Rákosmente Önkormányzata)

Már a Fő téren elpróbálták a bicikliemelést (fotó: Rákosmente Önkormányzata)

 

 

 

 

 

 

 

 

A kerületi kerékpárosok múlt szombaton kora délután gyülekeztek a Fő téren. A kerékpáros túrára a több mint ötven főből álló csapat a BRFK motoros járőrei, a XVII. kerületi rendőrkapitányság rendőrei és a Delta Polgárőrség vezetésével indult Kőbánya felé. A Szent László téren duplázódott meg a létszám, így tekertek a Szabadság térre. Az I Bike Budapest programon több tízezer kerékpáros vett részt, a túra célállomása a Városliget volt, ahol minden megjelent kerékpáremeléssel jelezte részvételét az eseményen.


Mindenféle kétkerekű előkerült (Fotó: Máté Krisztián)

Rákosmente bringásai a kerékpáremelés után kisebb csapatokban tekertek vissza kerületünkbe. A szervezők meghirdették az első Bringás Rekord Hetet, amelynek keretében cégek, közösségek, iskolák, hivatalok segítségével szeretnének még több embert kerékpárra ültetni és kiakasztani a budapesti bicikliszámlálókat.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.