EUR: 323,45 Ft
CHF: 287,44 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb XXI.kerület

Németh Ferenc sohasem szakadt el az öttusától

Az egyéni olimpiai bajnok, egyben első kétszeres olimpiai aranyérmes öttusázó, a Csepel SC egykori kiváló sportolóját, Németh Ferencet köszöntötték 81. születésnapján.

A ma már 90 éves Benedek Ferenc mesteredző volt az, aki az akkor még a futballpályán szaladó, jó mozgású fiatal Németh Ferencet felfedezte és öttusázni csábította. Németh Ferenc 1954-től egyre több sikert ért el, olyan eredményeket is, amelyekkel beírta magát az öttusa-történelembe. Egy betegség miatt 1963-ban be kellett fejeznie pályafutását, de a sporttól sohasem szakadt el. Aktív pályafutása után, 1964-től négy évig az öttusaszövetség főtitkáraként dolgozott. Később visszatért Csepelre, és egykori edzőjével, Benedek Ferenccel nyitottak sportiskolát. Az 1972-es olimpián – amelyen két csepeli versenyző, Balczó András és Villányi Zsigmond is az ezüstérmes öttusacsapat tagja volt – a válogatott vívóedzőjeként tevékenykedett, majd 1974-ben Csepelen megalapította a vívószakosztályt. Később Kuvaitban edzősködött, 1996-ban vonult nyugdíjba.


Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.