2018. július 20., péntek
Illés

Egyéb Debrecen

Nemzetközi fogások versenyeznek az egyetemen

Az országban egyedüliként a Debreceni Egyetemen működő, külföldi hallgatókat tömörítő kari hallgatói részönkormányzat, az International Student Union idén már tizenkettedik alkalommal hirdeti meg az International Food Dayt.

Az április 28-ára tervezett nemzetközi főzőnapra már jelentkezhetnek a hattagú csapatok. A jelentkezési határidő április 10. Nemcsak sokszínű, de finom is a külföldi hallgatói közösség által készített és bemutatott nigériai, japán, indiai, palesztin és svéd ételek sokasága, amelyeket a Debreceni Egyetemen tanuló külföldi diákok tavaly az International Food Dayen a közönség elé tártak. Az egész napos programon, amelyre több mint ötezer kóstolójegyet adtak el, 15 ország mintegy száz hallgatója készítette el nemzeti ételét. Több mint négyezren tanulnak Debrecenben, most ismét országuk képviseletére készülhetnek.


Minden korábbi rekordot megdöntött az egyetem külföldi hallgatóit tömörítő ISU (International Student Union) által szervezett gasztronómiai program 2016-ban. A különleges ízek és illatok mellett autentikus viseletekkel, nemzetük zászlóival, zenéjével és táncaival idézték meg kultúrájukat a világ különböző tájairól érkezett egyetemisták. Az öttagú zsűri végül a palesztin menüt találta a legjobbnak. Az irániak végeztek a második helyen, míg a dobogó harmadik fokára a török hallgatók csapata állhatott fel. A szervezők a kóstolójegyekből befolyt összeget – ahogy a korábbi években is – jótékonysági célra ajánlották fel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.