EUR: 322,64 Ft
CHF: 286,61 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb Ózd

Önkéntesek vigyázzák az ózdi járást

Acél Mentőcsoport néven működik az az önkéntesekből álló civil szerveződés, amely elsősorban ár- és belvízvédelmi, valamint rendkívüli időjárás okozta mentési munkálatokra vethető be. Ózd járásban, Borsodnádasdon működik és bármikor mozgósítható.

A térség 17 településén keletkező természeti károk, közúti balesetek, fakidőlések elhárítását vállalta az a 24 borsodnádasdi férfi, akiknek jó része a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületnek is tagja. Parancsnokuk Kovács Attila, aki egyben az önkéntes tűzoltók elnöke is. Megkeresésünkre elmondta, hogy 2013-ban alakultak, és még abban az évben részt vettek egy gyakorlaton Szirmán. Az igazi próbatétel a következő évben volt számukra, amikor Gesztelyre, a Hernád áradásához vezényeltek 12 nádasdi önkéntest.


Fotó: Lokál
Képalá: Szabadidejüket áldozzák a térség biztonságára

Az ott végzett munkáért nemzeti minősítésű oklevelet kaptak. Az ózdi katasztrófavédelem szakembereivel honvédelmi felkészítőn vettek részt, 2016 márciusban pedig Aszaló községben mobil gát összeszerelését gyakorolták. Félévente a helyi futballpályán frissítik fel tudásukat fecskendőszereléssel, és ilyenkor végzik el a műszaki eszközök ellenőrzését, karbantartását. Így felszerelésük mindig hadra kész állapotban van. A speciális rendeltetésű mentőcsoport kiveszi a részét a vagyonvédelemből, így az erdőtüzek oltásából is. Éves átlagban mintegy 20 eseményhez hívják őket.

Felszerelésük legfontosabb darabja a Toyota gépkocsi, amely négykerék-meghajtású és hatszemélyes. Ezzel nehéz terepen is meg tudják közelíteni az esemény helyszínét. Évente pályáznak, és az így kapott pénzből felújították a szertárukat, de eszközöket is vásároltak. A működésben a helyi önkormányzat a legnagyobb támogatójuk.


Fotó: Lokál
Képalá: A tűzoltók munkáját is segítik, ha arra szükség van

A parancsnok úgy érzi, környezetük elismeri a munkájukat, az állandó készültségért pedig jólesik az állománynak az erkölcsi elégtétel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.