2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb Hódmezővásárhely

Ötvenévnyi diákélet szemtanúja

A Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium épülete idén ünnepli 50 éves fennállását. A jubileumi alkalomból egy nagyszabású ünnepséget rendeztek az intézményben.

50 éve áll a diákok szolgálatában.

Az elmúlt század közepén, a szakközépiskolák beindulásával a tanulni vágyó vidéki diákok száma ugrásszerűen emelkedett, így szükségessé vált egy új kollégium felépítése, ami 1967-re be is fejeződött az Oldalkosár utcában. A neve Szántó Kovács János Középiskolai Kollégium lett, amelyben egyesült a leány- és a fiúkollégium. A 400 fős kollégium avatóünnepségét 1968. május 4-én tartották a Fekete Sas Szálló dísztermében.


Vig Áron, a kollégium jelenlegi igazgatója tiszteletét fejezte ki az elmúlt 50 év igazgatónak. Köszöntötte Schindler Endrénét, Sújtó Sándort, Szalkai Lászlót és dr. Kádár Pétert, illetve a 94 éves dr. Szabó Lajost.

A Cseresnyés Kollégium fennállásának 50. évfordulójának tiszteletére műsorral készültek a tanárok és diákok. Az ünnepségen énekes, színpadi, valamint zenés produkciókkal mutatkoztak be a kollégium jelenlegi lakói. Ezenfelül az egykori igazgatókkal, nevelőkkel hallgathattak beszélgetéseket a megjelentek, majd az ünnepséget követően Rácz Zsolt, az At Manos (Kezek) zenekarban mutatta meg tehetségét.

Ünnepi műsorral készültek az évfordulóra a diákok.

Az évforduló alkalmából egy kiadványt is készített a kollégium, Cseresnyés csillagok címmel, amelyben interjúkat, érdekességeket és régi diákok visszaemlékezéseit örökítették meg, sok fényképpel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.