EUR: 309,93 Ft
CHF: 285,61 Ft
2017. június 25., vasárnap
Vilmos

Belföld

Prince egykori zenekara koncertezik a VeszprémFesten

Prince hajdani zenekara, a New Power Generation (NPG) lép fel az idei VeszprémFest zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában. Ezzel teljessé vált a zenei rendezvény idei fellépőinek névsora.

A New Power Generation (NPG) 1990 és 2013 között volt az egy évvel ezelőtt elhunyt világhírű amerikai énekes, dalszerző, Prince kísérőzenekara. Utoljára 2013-ban játszottak együtt, majd 2015-ben a New Power Generation néhány tagja újra összeállt Prince-szel, közösen készítették el a Hit n Run Phase Two című albumot, ami a művész utolsó stúdiólemeze lett – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A kísérőzenekar a Prince emléke előtt tisztelgő, tavaly októberi minnesotai koncert sikere után határozta el, hogy Celebrating Prince címmel egy egész turnét szentelnek az énekes és zenéje ünneplésére. Ez a koncertsorozat érkezik július 15-én Veszprémbe.

Az együttes jelenlegi felállása két kivétellel megegyezik az eredetivel: a dobos Michael Blandot Kirk Johnson, az NPG korábbi ütőhangszerese és táncosa váltotta, az énekes-billentyűs Rosie Gaines szerepét pedig 1992 óta Morris Hayes tölti be. Utóbbi már Prince Diamonds and Pearls című turnéján ott volt, később a világsztár zenei igazgatója lett, közben 2012-ig az NPG billentyűse is volt. Az NPG többi tagja az eredeti felállásból Levi Seacer Jr. (gitár), Sonny T. (basszusgitár), Tommy Barbarella (billentyűs hangszerek), Tony M. (vokál, tánc) és Damon Dickson (tánc).

A turnéhoz több vendégénekes csatlakozik Prince zenei-baráti köréből és a New Power Generation egykori tagjai közül. A koncerteken elhangzanak a zenekar legismertebb számai, köztük a Let’s Go Crazy, a Kiss, a U Got the Look, a Nothing Compares 2U, a Sexy MF, a Sign O The Times, a Diamonds & Pearls, a Get Off, a Cream vagy a Purple Rain. A koncert a VOLT Nagyon Balaton fesztivállal közös szervezésben valósul meg Veszprémben.

A VeszprémFest szervezői már korábban bejelentették, hogy új helyszínen, az érseki pihenőkertben rendezik meg július 12. és 15. között az eseményt. A négynapos fesztivál világsztárjai között színpadra lép Richard Bona, Heather Small és Tom Jones is, utóbbi koncertje szintén a Veszprém Arénában lesz július 14-én.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország a vízellátást tekintve szerencsés helyzetben van

    Magyarország a vízellátást tekintve szerencsés helyzetben van

    Juhász Árpád geológus szerint Magyarország a vízellátás szempontjából szerencsés helyzetben van. A szakértő ezt annak kapcsán mondta az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, hogy Olaszországban a tartós hőség egyre nagyobb gondot jelent, a vízhiány okozta szárazság már a termőterület kétharmadát sújtja.

  • Budai Gyula: a baloldal szembemegy az emberek akaratával

    Budai Gyula: a baloldal szembemegy az emberek akaratával

    Budai Gyula szerint mára egyértelművé vált, hogy a baloldal szembemegy az emberek akaratával, amikor a migráció kérdésében “kész átadni Brüsszelnek az irányítást, kész lebontani a kerítést és végrehajtani az unió által meghatározott kvótát”.