2018. december 12., szerda
Gabriella

Egyéb Nagykanizsa

Raklapfestés és párnacsata

Raklapfestésben és párnacsatában is szeretnének magyar rekordot dönteni a Nagykanizsa napjához kötődő KanizsaFest szervezői a hét végén tartandó négynapos eseménysorozaton. A látogatók a fesztiválon akár egy 80 méter hosszú sodronypályán is a forgatag sűrűjébe érkezhetnek.

A programokat ismertető sajtótájékoztatón Dénes Sándor polgármester úgy fogalmazott: a tavaly már négynapossá bővített rendezvény a város egyik legnagyobb ünnepe. A legkisebbektől a legidősebbekig mindenkinek kínálnak kikapcsolódási lehetőséget az április 27-én induló KanizsaFesten, amely az összetartozást, a közösségépítést, az együttlétet szolgálja. A programsorozat keretében díszközgyűlésen adják át pénteken a város kitüntető címeit is, ahogy az már szintén régóta hagyomány.


A nulladik vagy – a szervezők nevéből adódó – P-napon, azaz április 27-én a Pannon Egyetem nagykanizsai campusa és a Pannonia cégcsoport szervez szabadtéri programokat az Erzsébet térre – mondta el Torma-Paluska Ágnes, a campus kommunikációs koordinátora a távirati irodának. Az Alma Zenekar, A Köztársaság Bandája vagy az Ocho Macho koncertje mellett raklapfestőversenyt is hirdettek, ez utóbbival magyar rekordot szeretnének dönteni.

Az Ocho Macho a P-nap sztárja lesz (Fotó: Ocho Macho)

Pénteken és szombaton a KonTuR+ Egyesület szervezi a város napjához kapcsolódó programokat, amelyek Thúry György egykori kanizsai várkapitány korát is megidézik, jelezte Horváth István, az egyesület elnöke. Mint kifejtette: a „vitézek utcájában” a Thúry Vitézlő Oskola társszervezésében kalapácsos erőmérő, solymászbemutató és bajvívás is várja a látogatókat, de helyi előadók fellépése mellett a Blahalouisiana, a Pál Utcai Fiúk, a Neoton Família vagy a The Biebers koncertjét is láthatják-hallhatják az érdeklődők. Szombatra pedig legalább ötszáz résztvevőt várnak a párnájukkal, hogy magyar rekordot döntsenek párnacsatázásban.


Arról már Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke beszélt, hogy a negyedik nap a tánc világnapjához kapcsolódóan utcatánc-fesztiválként szerepel a programban. A belvárosban öt színpadon és tánctéren 1000-1500 táncos lép fel, Keleti Andrea és Csonka András lesz a sztárvendég, de látványosnak ígérkezik a 20 teherautós karneváli felvonulás is az elmaradhatatlan szambatáncosokkal és zenészekkel.

Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője mindehhez hozzátette: a méreteiben legnagyobb attrakció idén egy 14 méter magasból induló, 80 méter hosszú sodronypálya lesz, amelyet korhatár nélkül bárki kipróbálhat majd a KanizsaFest négy napján.

Kapcsolódó Cikkek