2017. november 19., vasárnap
Erzsébet

Belföld

Simicska bekebelezte az Indexet

Simicska Lajosé lett az Index. Az oligarcha már 2014 óta rendelkezett vételi opcióval a portál tulajdonjogára. A birodalmához tartozó Pro-Ráta Holding Zrt. most érvényesítette jogát, és a lapot üzemeltető céget eladta az ezer szállal Simicskához köthető Magyar Fejlődésért Alapítványnak.

Közleményben jelentette be az Index.hu Zrt. a múlt héten, hogy Spéder Zoltán helyett már a Magyar Fejlődésért Alapítvány a portál tulajdonosa. Közleményükből az is kiderül: nem egy hirtelen tranzakcióról van szó, a Simicska Lajoshoz tartozó Pro-Ráta Holding 2014 februárja óta rendelkezik opciós joggal az Index megvételére, amelyet azonban csak most érvényesített, majd a megszerzett céget eladták a Magyar Fejlődésért Alapítványnak.


A közleményben Bodolai László, az Indexet irányító igazgatótanács új elnöke közli (majd ezt a baráti, balliberális médiumok unásig ismételgetik): az alapítványi tulajdonlás a lap függetlenségének további záloga. Ami csak azért furcsa, mert nem kell messzire menni, hogy feltűnjenek a Simicska-közeliség bizonyítékai. A Magyar Fejlődésért Alapítvány ugyanis nemcsak az Index, de a Simicska-médiabirodalom más egységeibe, a Hír Tv és a Magyar Nemzet igazgatótanácsába is delegál tagokat. Az alapító az NP Nanga Parbat 17 Zrt., amelynek teljes részvénycsomagja a már említett Bodolai László tulajdonában van.

Ha ez nem eléggé bizonyító erejű, hogy miféle függetlenség is vár az Indexre, akkor meg kell említeni: az igazgatótanács másik újonnan delegált tagja dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, a Jobbik új gazdájának, Simicska Lajosnak az unokaöccse, aki az elmúlt évtizedekben minden fontos Simicska-érdekeltségben helyet kapott, többek között évekig volt a Közgép igazgatótanácsának elnöke.


Balliberális „függetlenség”

Ahogy az lenni szokott, a kettős mércét előszeretettel alkalmazó balliberális sajtó az egyik legnagyobb internetes portál tulajdonosváltása kapcsán nem emlegeti a sajtószabadság halálát. Ne feledjük, arról a Simicska Lajosról van szó, aki az ellenzék szemében maga volt a patás ördög – egészen addig, amíg ordenáré módon nem osztotta ki a miniszterelnököt a nyilvánosság előtt. A most napvilágra kerülő vásárlásról egyébként az Origo már tavaly is írt, a szakmában pedig hosszabb idő óta pletykálták. Ennek ellenére a balliberális sajtó egyszerűen hazugságnak nevezte. A magukat a függetlenség és az objektivitás felkent papjainak tartó orgánumok – például a 24.hu, a 168 Óra vagy a Klubrádió – először meg sem említették az eladás kapcsán Simicska nevét. Éppen úgy, ahogy a Simicskához tartozó mno.hu és Hír TV, valamint maga a most már Simicska tulajdonában lévő Index sem. A szerecsenmosdatás csúcsa a hvg.hu-é, amely közli: „Régóta mentek a találgatások, vajon meddig tud ellenállni a kormányhoz közeli médiaúthengernek a legnagyobb portál, de úgy tűnik, megtalálták a megoldást a befolyástól mentes működés biztosítására.” Szerintük tehát Simicska Lajos személye a garancia a „befolyástól mentes működésre”. Az ő Jobbikhoz becsatornázott „médiaúthengere” tehát őket nem zavarja. Hasonló mentalitás övezi például a Soros György által pénzelt 444.hu szerkesztőségét is. Főszerkesztőjük, Uj Péter a múlt héten hosszú cikkben magyarázta el olvasóinak, hogy – hiába a milliárdos pénze, hiába van a lap kiadójának igazgatótanácsában két, Soros hálózatához köthető külföldi személy – ők továbbra is befolyástól mentesen írnak akár tucatnyi cikket naponta Soros egyetemének védelmében. Ezek után persze az sem meglepő, hogy a 888.hu szerint a médiajogászként foglalatoskodó Bodolai irodája egy olyan budaörsi bérelt villában üzemel, amely Uj Péter – aki korábban az Index főszerkesztője is volt – tulajdona.

Kapcsolódó Cikkek