EUR: 322,03 Ft
CHF: 285,11 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Belföld Szeged

Szegeden kezdte vidéki építkezését a BOM

A Budapest 2024 pályázat bukásának körülményeiből okulva a következő magyar ötkarikás pályázatot országos referendumnak kell megelőznie – véli Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiaért Mozgalom (BOM) elnöke, aki azért dolgozik, hogy a BOM kitörjön a fővárosból.

Szegeden kezdte meg vidéki körútját a Budapesti Olimpiáért Mozgalom vezetése. Céljuk, hogy szélesítsék a magyarországi olimpiarendezés társadalmi támogatottságát, és országos hálózatot építve segítsék megteremteni a következő piros-fehér-zöld ötkarikás pályázat többségi támogatottságát. A BOM immár a jövőre, a következő esélyre, 2028-ra fókuszál – szögezte le a 2005 óta működő civil szervezet elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila.


Szalay-Berzeviczy Attila elmondta, vidékjárással segítik a civil alapokra épülő, a politikától független, szakmai értékek mentén működő helyi BOM-szervezetek létrejöttét

Ha lenne magyar rendezésű olimpia, szeged kiemelt helyszín lenne – ahogyan az eddigi tervekben is

– A 2024-es kandidáció visszavonásával ismét a BOM lett a budapesti olimpia lángjának hivatalos őrzője, amíg nem alakul meg egy újabb pályázati bizottság. A következő pályázat benyújtási határideje 2019 ősze lesz, ezzel kapcsolatban pedig idén szeptemberben Limában sok minden eldől. Ha nem oszt ki a NOB előre két nyári olimpiát, azaz csak a 2024-es játékokról születik döntés, akkor véleményem szerint nyitva marad előttünk a kapu 2028-ra, ami azt jelenti, hogy 2017 szeptemberétől 2019 szeptemberéig van időnk megágyazni a következő pályázat légkörének. Addig pedig ismét az olimpiával kapcsolatos ismeretterjesztés és társadalmi párbeszéd folytatása lesz a feladatunk, mert vissza kell állítanunk a többséget az olimpia mellé, és elő kell készíteni egy a pályázatról szóló országos referendumot. Ez nem lehet többet a politikai erők csatatere, az olimpiai pályázat és az olimpia megrendezése a nemzet ügye, tízmillió magyar ember ügye, ezért az erről szóló párbeszédnek és vitának szakmai alapúnak kell lennie – fejtette ki a BOM elnöke.

Szegeden

A napfény városa a kajak-kenu, vagyis a vezető magyar olimpiai sportágunk otthona, emellett Szeged kijelölt olimpiai helyszín lett volna a 2024-es pályázat alapján. Itt olyan emberekkel találkoztunk és beszélgettünk, akik valamilyen módon kötődnek a sporthoz, támogathatják a BOM-ot, a budapesti olimpia gondolatát, eszméjét és pályázatát. Vidékjárásunk célja, hogy segítsük a civil alapokra épülő, a politikától független, szakmai értékek alapján működő helyi BOM-szervezetek létrejöttét – árulta el Szalay-Berzeviczy Attila.

Szalay-Berzeviczy Attila hozzáfűzte: szakítanak az eddigi gyakorlattal, és az eredendően üzleti, fővárosi klubból országos szervezetet igyekeznek építeni, amely képes helyi szinten megteremteni a termékeny, előre mutató vitát, és képes részt venni a hiteles tájékoztatásban.


– A BOM egyedül, Budapestről ezt nem tudja megtenni, pedig elkerülhetetlen, hogy mindenkit megpróbáljunk bevonni, hiszen a referendumnak országosnak kell lennie. Az olimpia nem privát finanszírozású részét EU-forrásokból és a központi költségvetéséből fedezik, ahogy a bevételek is a teljes magyar gazdaságot érintik majd. Ráadásul számos vidéki város érintett, így a magyarországi olimpia a NOB Agenda 2020 reformprogramjához igazodva nem csupán egy városé, Budapesté, hanem az egész országé. Éppen ez teszi egyedivé és erőssé a magyar pályázatot – magyarázta a vidéki építkezés fontosságát.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek