2018. december 14., péntek
Szilárda

Extra

Szögeczki Ági 10 kilót fogyott egy afrikai csodaszerrel – szexi fotók

Szögeczki Ági néhány hónap alatt 10 kilót fogyott, de mindenkit megnyugtat: nem betegség áll a háttérben, csupán egy igen kemény elhatározás és egy segítő csodaszer: az afrikai kóla dió.

Ágica tíz kilótól szabadult meg. Receptje: kemény elhatározás és az afrikai kóla dió

Szögeczki Ági eszméletlen formában van, amit ízléses fehérneműs fotókon mutat meg a nagyvilágnak. A tökéletes alak, mint mondja évek óta csak álom volt számára, tavaly azonban az Ezek megőrültek! forgatása után úgy döntött, mindent megtesz célja elérése érdekében. – Mikor visszanéztem az adást, konkrétan majdnem sírva fakadtam. Nem volt rajtam nagy a túlsúly, csak épp mindenhol találtam magamon egy pici kivetni valót – kezdte a Lokálnak Ági, aki barátnője csodaszerével tudta végül elérni a kívánt testsúlyt. – Mindennel próbálkoztam, de az a helyzet, hogy az utolsó néhány kilót – ami már csak nekem, a tükör előtt feltűnő – azt a legnehezebb leadni. Próbálkoztam tisztító kúrával, úgy is csak néhány kilótól szabadultam meg. Az Írországban élő barátnőm azonban azt javasolta, hogy próbáljak ki egy gyógynövény készítményt, az afrikai kóla diót. Ennek a segítségével sikerült 50 kiló alá fogynom – lelkendezett Ági, aki legnagyobb kritikusa, a kisfia véleménye miatt aggódott a legjobban.


– Nem tagadom egy minimális retus van a fehérneműs képeken, mert bizony a várandósság nem múlik el nyomtalanul egy nő testén. Ráadásul a fotózás kapcsán végig kellett gondoljam, hogy mit fog szólni a kisfiam, ő a legnagyobb kritikusom. De mivel már látott engem bikiniben és otthon is szoktam fehérneműben flangálni, ezért nem lesz neki új élmény, hogy engem így lásson. Ha pedig évekkel később visszanézi az újságokat, talán büszke is lesz az anyukájára és megdicsér majd – mosolygott Ági, aki úgy érzi azzal a mínusz tíz kilóval, amit az elmúlt hónapokban sikerült leadjon már testileg és lelkileg is felkészült egy új életre.

– A képek láttán is megfogalmazódott bennem néhány kritika, de a lényeg, hogy úgy érzem, hogy már minden szinten rendbe jöttem. A kisfiam édesapjával korábban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban terveztem, nagy csalódás volt ez az életemben, de ma már túl vagyok rajta. Patrik óvodás, a napom egy része felszabadult ezzel, ráadásul folyamatosan forgatunk az Édes Életben, így minden oldalon azt érzem, hogy végre ismét sínen van az életem. Ideje volt a külsőmmel is foglalkoznom, hogy végre megint egy vonzó, szexis nőnek érezzem magam.


További szexi képek a galériában!

Kapcsolódó Cikkek

  • Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Ultranagy teljesítményű téli abroncsokat kaptak a MOL Limo Mercedes-Benz modelljei. A flotta prémium autóira a Hankook kifejezetten felsőkategóriás személygépkocsira fejlesztett termékei kerülnek, amelyek még tovább emelik a vezetési élményt.

  • Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Az advent tökéletes periódus arra, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megálljunk, pihenjünk, feltöltődjünk, önmagunkkal, családunkkal, barátainkkal hangolódjunk békességben az év legszebb ünnepére, a Karácsonyra!

  • Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.