EUR: 325,73 Ft
CHF: 279,81 Ft
2018. július 22., vasárnap
Magdolna

Egyéb Békéscsaba

Tábortűzi hangulat a Városháza előtt

Idén a Városháza épülete ragyogott kéken az autizmus világnapja alkalmából. De az érdeklődők nem csak a világításban gyönyörködhettek…

„2007. december 18-án az ENSZ 62/139-es határozata jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus-spektrumzavarra, amely tízmilliókat érint a Földön. Az Autizmus Világnapja ENSZ határozat kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban” – olvasható az Autisták Országos Szövetsége honlapján.


Fotó: Szántó Zsolt
Autizmus Világnapja Békéscsabán, az Aut-Pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány szervezésében

 

Magyarország 2010-ben vett részt először, akkor a Parlament kupoláját világították meg a Ragyogj Kéken Kampány keretében. A következő évben, első vidéki helyszínként, városunk is csatlakozott a kezdeményezéshez – árulta el Szántó Tamás, az Aut-Pont Alapítvány kuratóriumának elnöke. Békéscsabán azóta rendszeresen megvilágítják a város valamelyik nevezetes épületét, általában a Jókai Színházat, idén viszont a Városházán volt a sor. A kivilágítás mellett a program része egy közös zenélés, több mint nyolcvan gitáros részvételével. A dalok között olyan régi klasszikusok szerepelnek, amelyeket kezdő és haladó zenész is garantáltan el tud játszani.

Bár az érdeklődők számáról pontos adataik nincsenek, körülbelül 500-600 ember szokott összegyűlni évről évre ezen a rendezvényen, ami a szervezők szerint szinte egyedülálló Magyarországon. Ez talán az alapítvány egy másik programjának is köszönhető, amivel szintén az autizmusra hívják fel a figyelmet, emellett pedig azoknak a gitárosoknak, akik összegyűlnek erre az estére. Hiszen nem egy profi zenekarról van szó, hanem amatőr zenészekről, akik összefogtak egy jó ügyért.


Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.