EUR: 322,27 Ft
CHF: 285,80 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Külföld

Tíz éve tűnt el Madeleine, a szülők még mindig reménykednek

A tíz évvel ezelőtt, háromévesen Portugáliában eltűnt Madeleine McCann szülei továbbra is reménykednek abban, hogy egy nap újra láthatják lányukat – derül ki abból az interjúból, mely vasárnap jelent meg a brit sajtóban.

A szülők azt mondják: “erőt ad nekik”, hogy a brit rendőrség az elmúlt öt évben milyen haladást ért el az ügyben.


“Egyetlen szülő sem adja fel, míg nem tudja biztosan, hogy a gyermeke már nem él. És erre semmi bizonyíték nincs” – mondta Gerry McCann, Maddie édesapja, aki letaglózónak nevezte, hogy a kislány a mai napig sem került elő.

“Semmit sem veszítettem a reményből az elmúlt tíz évben, hogy Maddie most is él valahol” – tette hozzá Kate, Madeleine édesanyja, aki azt is elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy 10 év elteltével is itt fognak tartani.


Arra a kérdésre, hogy hogyan birkóznak meg a megrázkódtatással, a szülők azt mondták: úgy ahogy más családok, akiket tragédia ért; próbálnak továbblépni és Maddie most 12 éves ikertestvéreire összpontosítanak.

“Megszokja az ember, hogy idővel ez az új normális. Idővel fel kell fognia az embernek, hogy az idő nem áll meg” – magyarázta Gerry McCann.

Kate a mai napig minden évben megveszi Maddie-nek a születésnapi és a karácsonyi ajándékot.

“Mindig arra gondolok, hogy mennyi idős, s olyat veszek, ami akkor is jó lesz neki, amikor legközelebb újra láthatjuk egymást” – mondta Kate.

Madeleine McCann 2007. május 3-án tűnt el Algarve térségében, Portugáliában, ahol a család nyaralt. Gerry és Kate McCann letették aludni Maddie-t és testvéreit, majd elmentek egy tapas bárba. Akkor látták utoljára kislányukat.

A Scotland Yard a múlt héten arról adott tájékoztatást, hogy továbbra is több “kritikus” nyomot követnek, és bár a nyomozás eddig 11 millió fontot (csaknem 4,1 milliárd forint) emésztett fel, nincs döntő bizonyíték amely alátámasztaná, hogy a lány él vagy meghalt. A kislányt a rendőrök szerint elrabolták a család szobájából, de továbbra is rejtély, hogy hogyan és miért.

Kapcsolódó Cikkek

  • Mélypontra süllyedt a francia államfő népszerűsége

    Mélypontra süllyedt a francia államfő népszerűsége

    Mélypontra süllyedt Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége az elmúlt hónapban a sárgamellényesek franciaországi tiltakozásai nyomán, miközben úgy tűnik, hogy a radikális jobboldal vezetője, Marine Le Pen nagy előnyt kovácsolt a helyzetből – ezek a fő következtetései az Odoxa francia közvéleménykutató-intézet kedden ismertetett felmérésének.

  • A Bambi-filmmel büntetik az amerikai orvvadászt

    A Bambi-filmmel büntetik az amerikai orvvadászt

    Szabadságvesztésének letöltése alatt legalább havonta egyszer meg kell néznie egy amerikai orvvadásznak a Walt Disney filmstúdió Bambi című 1942-es animációs filmklasszikusát, amelyben egy kis szarvasborjú vadorzók miatt veszíti el anyját.