2017. november 18., szombat
Jenő

Egyéb Győr

Tomori mégis marad

A korábbi döntéssel ellentétben Tomori Zsuzsanna a következő szezonban is marad a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatában, miután a klub egy évvel meghosszabbította a játékos nyáron lejáró szerződését. A győriek Korsós Dorina és Lakatos Rita mellett öt fiatal tehetséggel is megegyeztek a folytatásról, az előbbi két játékost azonban kölcsönadják.

Tomori szerződéshosszabbításáról az ETO közleménye úgy fogalmaz: a játékos és a klub is nehéz helyzetben volt, hiszen a kézilabda-átigazolási piac sajátossága miatt kevés ideje maradt a játékosnak a bizonyításra, miután visszatért sérüléséből. A balátlövő aztán egyre jobb formában játszott, az edzéseken és a mérkőzéseken is bebizonyította a szakmai stábnak, hogy helye van a Győri ETO-ban. – Tomori Zsuzsanna megmutatta, hogy a csapat céljai elérésében nagy feladatokat képes végrehajtani. Korábbi döntésünket átgondolva úgy határoztunk, hogy egyéves szerződést kötünk vele, amit örömmel el is fogadott – nyilatkozta dr. Bartha Csaba klubelnök.


Tomori Zsuzsanna (balra) a válogatottba visszatért, a Győrnél pedig marad
Fotó: O. Jakócs Péter

– Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznünk. Nehéz időszakot zártam le, és tudom, hogy Győrben a legmagasabb célokért lehet küzdeni. Szeretnék a csapat segítségére lenni idén és meghálálni a bizalmat a következő évben is – mondta Tomori Zsuzsanna.

Két fiatal győri nevelés, Korsós Dorina és Lakatos Rita is hosszabbít az ETO-val. A 22 éves, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, négyszeres magyar bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes Korsós Dorina hároméves kontraktust kötött a klubbal, míg a 17 éves, rendkívül tehetséges Lakatos Rita ötéves szerződést írt alá. Mindkét játékos kölcsönben folytatja pályafutását. – Mindketten sérülésből térnek vissza, és azért mennek kölcsönbe, hogy új klubjuknál – Lakatos Rita Vácra, míg Korsós Dorina a német Metzingenbe szerződik – hasznos tapasztalatokra tegyenek szert. Mindkét játékos mellé kinevezünk egy szakmai vezetőt, aki heti szinten figyeli az edzésmunkájukat, a mérkőzésteljesítményüket, erről beszámolót készít fejlődésük naprakész nyomon követése érdekében. Később azt szeretnénk, hogy a lehető leghatékonyabban visszaépíthessük őket a Győri Audi ETO KC felnőtt csapatának keretébe – mondta dr. Bartha Csaba elnök. A Győri Audi ETO KC felnőtt csapatához került és szerződést írhatott alá öt junior korú játékos is, Afentáler Sára, Binó Boglárka, Pál Tamara, Szilovics Fanni és Varga Emőke.


Kapcsolódó Cikkek