2017. november 21., kedd
Olivér

Egyéb Szolnok

Történelmünk lapjai

 A lokálpatrióták dörzsölhették a tenyerüket a napokban, hiszen két programmal is kiszolgálta őket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Haladjunk történeti sorrendben.

A közelmúltban a Városházán tartották az intézmény fő levéltárosa, Bojtos Gábor könyvbemutatóját, aki a megyeszékhely első világháborús életét foglalta össze fanatikus aprólékossággal. Munkájának hét éve elevenedik meg a lapokon, hiszen hiába van centenáriuma az első világégésnek, egy ekkora munkát nem lehet pár év alatt összehozni, így inkább a könyv bemutatójának ideje illeszkedik az emlékévhez. A kiadvány Szolnok életét mutatja be a háború idején: megtudhatjuk, hogyan küzdött meg a városvezetés a közellátás problémáival, milyen jótékonysági munka folyt, illetve képet kaphatunk azokról a szolnoki hősökről is, akik a frontra kerültek. Csönge Attilától, a levéltár igazgatójától megtudtuk, hogy Bojtos Gábor munkája kitért az innen származott hősi halottak pontos megnevezésére, ugyanis az adatokról eddig csak becsült információjuk volt.


Bojtos Gábor könyve az I. világháborús Szolnokot mutatja be (Fotó: Lokál Extra)

 

A napokban a levéltár Pozsonyi úti épületében nyílt egy kiállítás, melynek különlegességét az adja, hogy nem a kötelezően elraktározandó iratanyagokból készítettek válogatást, hanem azokból a dokumentumokból, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben magánszemélyek ajánlottak fel. Természetesen nem mindent tudnak megmutatni, hiszen rengeteg felajánlás érkezett a levéltárhoz, de a legérdekesebbeket július végéig látni lehet.

Szívesen fogadják a helytörténeti adományokat

A rendszerváltás után kezdett el nyitni a levéltár a lakosság felé. Azt mondták, hogy ha valakinek van birtokában (hely)történeti értékkel bíró dokumentum, az nyugodtan felajánlhatja az intézménynek, neve pedig fennmarad a jótékonykodók között. Semmilyen különleges eljárás nem szükségeltetik hozzá, ráadásul ha valakinek nincs módja ellátogatni a levéltárba, de szeretne adományozni, ahhoz a munkatársak szívesen házhoz mennek. Így bárki hozzájárulhat Szolnok és a térség múltjának még alaposabb megismeréséhez.

Kapcsolódó Cikkek