2017. november 05., vasárnap
Imre

Egyéb X.kerület

Újabb és újabb tehetségeket fedeznek fel

Töretlen a kőbányai úszók sikere idehaza és a világversenyeken egyaránt. Turi György vezetőedző elégedett lenne, ha minden esztendő a 2016-os eredményeit idézné, de már azon dolgozik, hogy tanítványai minél jobban szerepeljenek a haza vizes vb-n, és már azt is tudja, kikből lehetnek a sportág új nagyságai.

Turi György
( Fotó: Sáfár Tibor)

– Sikeres évet zártunk 2016-ban, megcsináltuk a Grand Slamet. Ilyen ugyan csak a teniszben van, de minden nagy versenyen ott voltunk, akár rövid pályás, nagy medencés vagy hosszú távú volt, és mindenhonnan érmekkel tértünk haza. Az országos bajnokságok összesített pontversenyét is megnyerte a Kőbánya SC. Soha rosszabb évet – foglalta össze az elmúlt esztendőt a X. kerületi klub vezetőedzője, Turi György.


Mint a Lokál Extrának elárulta, a rendszer és a módszer az, ami sikeressé teszi a csapatot.

– Ha van egy jól felépített rendszer, ami működik, azt tűzzel-vassal meg kell tartani. A módszerek változhatnak, hiszen alkalmazkodni kell az új igényekhez. Ehhez kell még a szorgalmas, alázatos munka, ami nálunk megvan. Természetesen szükség van még a megfelelő háttérre, amivel nagy szerencsénk van, hiszen 2005 óta ez is megvan a kerületben.


Idén természetesen a fő verseny a júliusi budapesti világbajnokság lesz, amire már nagyon készülnek a sportolók.

– Már év elején biztossá vált, hogy lesznek ott úszóink, és a győri Európai Olimpiai Ifjúsági Játékokon is jelen leszünk.

Késely Ajna személyében a Kőbánya SC adta a küldöttség legfiatalabb tagját
MTI Fotó: Kovács Tamás

Évekkel ezelőtt egy sajtótájékoztatón egy 11 éves kislányra hívta fel a figyelmet, mondván, Késely Ajna nevét érdemes megjegyezni, hatalmas csillaga lehet a magyar úszósportnak. Azóta Ajna megjárta a riói olimpiát, mint a magyar küldöttség legfiatalabb sportolója, és váltóban Európa-bajnok lett.

– Már a legnagyobbak között kell számon tartanunk. Egy felnőtt Eb-cím egy tizenöt éves lánytól nagyon komoly teljesítmény. Már most tudom, hogy lesznek követői, akik nagy karriert futnak majd be, és már a gyerekek között is van ilyen, Sámóczi Milán és Balogh Levente is jó eséllyel léphet arra az útra, amelyen Ajna jár.

Kapcsolódó Cikkek