2017. november 21., kedd
Olivér

Egyéb Hódmezővásárhely

Vásárhelyi lány az U16-os válogatottban

Telek Vanda három éve focizik a Hódmezővásárhelyi FC-nél. Mezőnyjátékosként kezdte, azonban több mint egy éve kapusként is kipróbálta magát. Nem hiába. Március végén a korosztályos leányválogatott edzőtáborába kapott meghívást.

– Vanda három évvel ezelőtt kezdte a labdarúgást az egyesületnél. „Igazából mindig is a foci felé húzott a szívem. Valamit egyébként is kell sportolni, ez mindig így van. Láttam, hogy itt jó a közeg, jó az edző, jók az edzések, így hát ezt választottam – mesélte Vanda.


Vanda egyre inkább megkedveli a kapusposztot.

A 2002-es születésű játékos a mezőnyben kezdte, majd másfél évvel ezelőtt Mucsi Dénes vezetőedző megoldást keresett egy az U15-ös csapatnál lévő problémára. A gárda kapus nélkül maradt, Vanda pedig új poszton kapott lehetőséget, és úgy döntött, hogy él vele.

– Szeretek védeni is, így azt mondtam, hogy oké. Az első meccsen kaptam pár gólt, de azt mondták, hogy járjak kapusedzésre. Azt pedig imádom. Szeretem, ahogy dolgozunk, és ezzel együtt ezt a posztot is még jobban megszerettem. Most pedig, hogy felkerültem az edzőtáborba, megmutatták, hogy van még feljebb, és nem szabad abbahagynom ezt a sportot – nyilatkozta Vanda.


Itt, az U16-os magyar válogatott edzőtáborában felfigyeltek a lány kapustehetségére a szakemberek.

– Ez az edzőtábor egy élmény volt számomra. Megmutatták, hogy menyit lehet még fejlődni. A játékom, a technikám tetszett az ottani edzőknek. Jó volt a mozgásom, és azt mondták, hogy jól teljesítettem. Az ottani kapusedzések sokkal gyorsabbak voltak, a technika is más volt. Figyelték, hogy mennyire vagyunk labdabiztosak, hogyan vetődünk és fogjuk a labdát. Szerintem is jól teljesítettem, aztán ki tudja, hogy mi lesz ebből. Bármi megtörténhet – mondta a fiatal tehetség.

Vanda továbbra is aktív mezőnyjátékos

Ezzel együtt azonban a mezőnyjátéknak sem intett búcsút Vanda. Az U17-es csapatban és a felnőtteknél is előszeretettel rúgja a bőrt, és a gólszerzéstől sem zárkózik el.

Kapcsolódó Cikkek