2017. november 22., szerda
Cecília

Egyéb Tatabánya

Vegyészeket képeznek

Vegyészlabort adtak át a Péch Antal iskolában. Az intézményben azért volt erre szükség, mert régóta szerettek volna vegyésztechnikus-képzést indítani, de eddig a tárgyi feltételek nem voltak meg hozzá.

A labor ünnepélyes átadóján Akács Róbert, a Tatabányai Szakképzési Centrum Műszaki Szakgimnázium igazgatója elmondta: Nagyon régen az iskolában környezetvédelmitechnikus-képzés zajlott, akkor kialakult egy labor, de ez mára elavult. A mostani feltételeknek megfelelő új laborban 12 fő dolgozhat, bízunk abban, hogy lesznek is majd ennyien, de egyelőre 9 tanuló használja.


A vegyészlabor nem jöhetett volna létre a város támogatása nélkül, az önkormányzat pedig szívesen állt az ügy mellé ötmillió forint támogatással. Schmidt Csaba polgármester kiemelte: Minden olyan képzést támogatunk, amire igény van a városban, illetve az ipari parkban. A cégek részéről megjelent az igény a vegyészképzésre, erre a Szakképzési Centrum reagált, kerestek hozzá saját forrásokat, céges támogatást, de még hiányzott egy összeg a befejezéshez, ennek a finanszírozását vállalta magára az önkormányzat.

Az új labor és a benne található berendezések már teljes mértékben megfelelnek a mai kor követelményeinek, fülke, laborasztalok és a hozzájuk tartozó gáz- és vízbevezetések is megtörténtek, ennek köszönhetően később akár még több lehetőséget megvalósíthatnak itt.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek