2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb Miskolc

Világsztárok Miskolcon

Június 8-án Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban fejezi be hétállomásos turnéját a Djabe.

2015 végén egy különlegességgel álltak elő a zenekar tagjai. A 2014-es Forward című lemezüket ősszel két helyszínen mutatták be a Miskolci Szimfonikus Zenekar társaságában: Miskolcon, a Művészetek Házában, valamint Budapesten. A zenekar 21 éves pályafutása alatt számos hazai és nemzetközi díjat gyűjtött be, eddig 42 országban léptek fel. Rengeteg külföldi sztárral dolgoztak együtt, ezek közül kiemelkedik Steve Hackett, a Genesis gitárosa, akivel 2003 óta van munkakapcsolatuk.


Külföldi sztárokkal érkezik Miskolcra a Djabe – fotó: Lokál

Június 8-án az Ady Endre Művelődési Házban lépnek fel a gitárossal, de csatlakozik a produkcióhoz Gulli Briem is, aki a legendás Mezzoforte együttes dobosa. A különleges turné csak hét állomást érint, a bécsi koncert után érkeznek Miskolcra a neves zenészek, ez az előadás a sorozat zárása is egyben. Hackett egyébként már fellépett Miskolcon a Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar néhány vonósmuzsikusa társaságában 2013-ban.

Égerházi Attilla, zenekarvezető – fotó: Lokál

Égerházi Attila gitáros, a Djabe vezetője nyilatkozott lapunknak a júniusi turnéról.


„Hackettről annyit érdemes tudni, hogy a Genesis együttes legismertebb felállásában, Peter Gabriel, Mike Rutherford, Tony Banks és Phil Collins társaságában, 1970 és 1975 között dolgozott. A mostani turnéprogramban is játszunk ezen időszak dalaiból jó néhányat, olyanokat is, amelyeket eddig Steve-vel – aki egyébként végig a színpadon lesz – nem adtunk elő koncerten. Továbbá lesznek szerzemények Hackett szólópályájának időszakából, valamint logikusan Djabe-számok, de meglepetésekkel is szolgálunk majd a koncerteken.

Gulli Briem a másik vendégünk, ő az izlandi Mezzoforte együttesből ismert, amely Angliában futott be a nyolcvanas évek elején egy populárisabb számmal, amelyet sokan ismerhetnek: ez a Garden Party. Egyébként az instrumentális jazz-funk fusion zenét képviseli a társaság. Gulli ezen a turnén több szerepet kap, mint amit eredetileg neki szántunk. Mivel a zenekarunk dobosa, Kaszás Péter Al Di Meolánál is játszik, és most van egy nagyszabású turnéjuk, Péter nem tud jelen lenni a koncertsorozatunkon, így gyakorlatilag Briem fogja helyettesíteni, akivel már 2012 óta dolgozunk együtt. Péteren kívül természetesen jelen lesznek kiváló zenésztársaim, Barabás Tamás basszusgitáron, Koós-Hutás Áron trombitán és szárnykürtön, Nagy János pedig billentyűs hangszereken fog játszani.

A Miskolci Szimfónikusokkal is jétszott már együtt a zenekar – fotó: Lokál

 

2016-ban Steve, Gulli és a Djabe zenészei Szardínia szigetén készítettek stúdiófelvételeket, amelyek ebben az évben fognak a nemzetközi lemezpiacon megjelenni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.