EUR: 322,76 Ft
CHF: 285,76 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Egyéb Pécs

25 zöld ovi van Pécsen

Országos viszonylatban a legtöbb – összesen 25 – zöld óvodával büszkélkedhet Pécs. Tízéves programsorozat záróeseményeként Őri László, Pécs alpolgármestere és az esemény fővédnöke köszöntötte a kicsiket a Köztársaság téri óvoda tornatermében.

Kicsivel több mint tíz éve nyerte el a Köztársaság téri óvoda a Zöld Óvoda címet. Ennek apropóján a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával programsorozatot hirdetett az intézmény. A programsorozatot ünnepélyes keretek között egy vetélkedővel zárták a pedagógusok az óvodában. Nyolc csapat mérhette össze a tudását, a végső cél azonban nem a győzelem, hanem a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés mélyebb megismerése volt.


Pécs 2016-ban másodszor is benyújtotta pályázatát az Európa Zöld Fővárosa címre. A folyamatos projekteknek, városszépítéseknek köszönhetően komoly esélye van Pécsnek arra, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím után 2019-ben elnyerje ezt a címet is. A környezettudatos óvodai nevelés csak egy lépés az Európa Zöld Fővárosa címéért vezető úton, hiszen több korábbi, már megvalósult projekt bizonyította, hogy Pécs igazán zöld város.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.

  • Adózni kell az AIRBNB után

    Adózni kell az AIRBNB után

    Döntött a képviselő-testület: Józsefvárosban jövőre építményadót kell fizetni az AIRBNB-ként hasznosított lakások után.