EUR: 323,05 Ft
CHF: 286,81 Ft
2018. december 10., hétfő
Judit

Egyéb Kecskemét

A színészpáros őszintén mesélt megismerkedésükről

Ritkán játszanak együtt, s bár Magyar Éva és Fazakas Géza, a kecskeméti színház művészei egyetértenek abban, hogy nem szeretnek ugyanabban az előadásban szerepelni, kapcsolatuk kezdete is egy közös produkcióhoz kötődik. Hogy melyik volt az emlékezetes előadás? Ezt is elárulták a Színházi Esték április végi beszélgetésén, a Valentino Sörházban.

– Egészen 2001-ig kell visszamenni az időben: A király meztelen című produkcióban Géza a kamarást alakította, én pedig a nevelőnőt. Ott kezdődött… – mesélte Magyar Éva, aki a legendás szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban tett érettségije után először szülővárosába, Egerbe, a Gárdonyi Géza Színházhoz, majd 1998-ban a kecskeméti teátrumhoz szerződött.


Fazakas Géza, Magyar Éva és Dr. Szentkirályi László a Valentinoban.

Fazakas Géza még messzebbről került a hírös városba. Sepsiszentgyörgyön született, majd a Székely Mikó Kollégium elvégzése után a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Pályakezdő éveit a temesvári Csíky Gergely Színháznál és a Szegedi Nemzeti Színháznál töltötte, ahonnan 2001-ben szerződött Kecskemétre.

– Mindenkit megkérek, ne vegye zokon, de amikor Szegedről idejöttem, egyetlen dologban voltam biztos: nem maradok sokáig Kecskeméten – mesélte első benyomásairól Fazakas Géza.  – Mindig erős volt bennem a honvágy, és elképzelni sem tudtam, hogyan élhetnék egy olyan városban, ahol nincsenek hegyek, nincs folyó… És pontosan emlékszem a pillanatra, amikor bizonyossá vált számomra, hogy idetartozom: a kisfiam születése volt ez a pillanat.


Dr. Szentkirályi László kérdései a pályakezdéshez is visszakanyarodtak. – Mindig szerepeltem! Az első közönségem a családom volt: elképesztő Neoton-koncerteket adtam a nagyszobában dezodoros flakonokba – mesélte Magyar Éva, aki már az általános iskola végén nagy lépésre szánta el magát.

– Anyukám azt szerette volna, ha a postaforgalmi iskolát választom, de rábeszéltem, hadd jelentkezzem Szentesre. Óriási dolog volt számomra, hogy felvettek, s egyúttal kezdete négy fantasztikus évnek, amely ez egész további pályámat meghatározta.

Kapcsolódó Cikkek