2018. december 14., péntek
Szilárda

Külföld

Amerikai szenátor bírálta Sorost

A Soros-féle szervezetek állami támogatásának felülvizsgálatát szorgalmazzák már az amerikai törvényhozásban is. Mike Lee, Utah állam republikánus szenátora több társával kérte erre az amerikai külügyminisztériumot, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy az Obama-adminisztráció idején dollármilliókkal kitömött szervezetek „balos” ügyek mellett álljanak ki világszerte.

Több társával együtt megfogalmazott levélben kérte Mike Lee szenátor, hogy a Rex Tillerson vezette külügyminisztérium vizsgálja felül a külföldön tevékenykedő civil szervezetek állami támogatását.


Mike Lee, Utah állam republikánus szenátora (fotó: Wikimedia.org)

– Az Obama-adminisztráció alatt az amerikai diplomácia tudatosan más irányt vett, gyakran az alapvető nemzeti érdekek fölé helyezve az ideológiai alapokon nyugvó politikát – szögezte le a 45 esztendős szenátor, aki szerint az elmúlt nyolc évben, az Egyesült Államok „globális átnevelési kampányában” az előző kormány elsősorban liberális eszmék terjesztését támogatta. – Az amerikai nép által finanszírozva, az amerikai adófizetők által finanszírozva, akik előtt álcázták mindezt olyan ártalmatlannak hangzó programnevek segítségével, mint demokráciatámogatás, kormányzati átláthatóság és emberi jogok – mondta Lee szenátor. Kiemelte, hogy több közép- és délkelet-európai országban (például Macedónia, Lengyelország vagy Albánia) az amerikai külügy által támogatott szervezetek tevékenysége bőkezűen pénzelt, balos érdekeket szem előtt tartó, kívülről jövő politikai aktivizmusnak számít, amely aláássa saját nemzetük legitim kormányát és régóta fennálló kulturális normáikat.

MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Mike Lee példaként említette, hogy a külügyminisztérium és az USAID (az USA nemzetközi fejlesztési ügynöksége) az amerikai adófizetők pénzéből dollármilliókkal támogatta a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványt. A politikus szerint azokat a szenátorokat, akik támogatták indítványát, a liberális média – a Soros-szervezetek munkatársainak nyomására – azzal vádolta, hogy a Kreml ügynökei – hangsúlyozta Mike Lee.


Izraelben is veszélyesnek tartják

Az izraeli Jerusalem Post korábban hosszú vezércikket szentelt annak a témának, hogy hogyan igyekszik világszerte megváltoztatni demokráciák sorsát az amerikai külügyi politika részbeni irányításával Soros György. Eszerint a milliárdos muszlim csoportok felhasználásával igyekszik démonizálni „az olyan amerikaiakat és európaiakat, akik meg akarják védeni a határaikat migránsok millióitól”. A szerző kiszivárgott Soros-levelekre hivatkozva felidézi: az általa támogatott csoportok azért dolgoztak, hogy különböző európai választásokon olyan politikusok nyerjenek, akik támogatják az arab világból bevándorlókkal kapcsolatban a nyitott határok politikáját, illetve pénzzel és más módokon jutalmazták az újságírókat, akik pozitívan írtak a bevándorlókról.

Kapcsolódó Cikkek