EUR: 323,65 Ft
CHF: 287,17 Ft
2018. december 14., péntek
Szilárda

Egyéb Veszprém

Átadták a Gizella-díjakat

Antikvárius, televíziós munkatárs és építészmérnök vehette át a Gizella-díjakat szombat este. A Szentháromság téren megrendezett ünnepi gálán Esztergályos Cecília színművész köszöntötte a helyi és lengyel testvérvárosunkból, Tarnówból érkezett vendégeket.

A művésznő elmondta, Veszprém nemcsak Szent István és Gizella királyné számára volt különösen kedves – minden ide érkező azonnal megérzi a báját. Van valami kecses és légiesen elbűvölő Veszprémben, amiért a művészek is szívesen lelnek itt otthonra, hogy az ódon falak között ihletet meríthessenek.


Esztergályos Cecília (fotó: Tál Dominik)

Ide nem csupán vendégségbe járnak a múzsák: folyamatosan itt tanyáznak, aminek köszönhetően Veszprém a tudomány, a művészet és a kultúra fellegvára lett. Szent István és Gizella országalapító munkája pedig még ma is tetten érhető. Szellemiségük átjárja a várost, amely büszke múltjára és jelenére, s a több mint negyedszázados Gizella-napok is egy nagyszerű találkozása a kéz a kézben járó múltnak és jelennek – fogalmazott Esztergályos.

A városban ma is sokan tesznek annak szellemi, művészeti, épített környezeti értékeinek létrehozásáért és megőrzéséért – az önkormányzat döntése alapján közülük hárman ismét Gizella-díjat vehettek át Porga Gyula polgármestertől. A díjazottak között volt Molnár Sándor antikvárius, Puskás Péter televíziós munkatárs és Weber János építészmérnök.


Porga Gyula, Weber János, Puskás Péter és Molnár Sándor (fotó: Tál Dominik)

Molnár Sándor veszprémi születésű órásmester és ékszerész 2005-ben vette át az Utas és Holdvilág Antikvárium helyiségét és törzsközönségét. Az üzlet akkori törzsanyagát Molnár Sándor édesapjának könyvtára jelentette. Felismerte, hogy az elektronika világában különös értéke és hangulata van az igényesen nyomtatott, kötött ritkaságoknak, vezetése alatt az antikvárium kellemes beszélgetések, megnyugtató böngészések állandó színhelyévé vált a veszprémiek és a turisták számára egyaránt.

Puskás Péter a Veszprém Televízió megalakulása óta munkatársa a város televíziójának. Munkájára a jó értelemben vett szakmai alázat, a feladatok iránti elkötelezettség, valamint az igényességre törekvés jellemző. Mindennap helytáll csaknem minden műfajban, felkészült, kiegyensúlyozott, tárgyilagos. Munkájával nagymértékben hozzájárul a veszprémi nyilvánosság szolgálatához.

Weber János 1968-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Magasépítészeti tervező tevékenységét tervezőgyakornokként kezdte, később vezető tervezői jogosultságot szerzett. Tervezési munkái helyileg felölelik az egész Balaton-felvidéket és csaknem teljes Veszprém megyét, meghatározó munkái mégis leginkább Veszprém városához kötődnek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.