EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Veszprém

Átalakulhat a helyi járatos közlekedés

Saját kezébe venné az önkormányzat a helyi tömegközlekedést, a csütörtöki közgyűlésen már konkrét terveket is ismertettek.

A helyi közösségi közlekedés helyzetének rendezése már évek óta visszaérő téma az önkormányzat munkájában. Miután a korábban kiírt hosszú távú pályázatokra nem érkezett elfogadható ajánlat, a város több alkalommal is csak kétéves szerződést kötött a Balaton Volánnal, illetve jogutódjával, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központtal.


Pozitív tapasztalatokkal tesztelték az elektromos buszt Veszprémben (fotó: Domján Attila)

Az elmúlt hónapokban Porga Gyula polgármester több alkalommal is utalt rá, hogy a jelenlegi konstrukcióban nem látja biztosítottnak a közösségi közlekedés minőségének javulását, ezért a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. (VKSZ) bevonásával olyan lehetőséget keresnek, amelynek révén az önkormányzatnak lehetősége van fejleszteni a járműparkot, újragondolni a menetrendeket.

Az új működési konstrukció megalkotásakor fontos szempont volt, hogy az átalakítások ne veszélyeztessék se a szolgáltatás folytonosságát, se az alkalmazottak munkahelyét. Miközben az új rendszertől elvárják, hogy finanszírozás szempontjából ne teremtsen a jelenleginél rosszabb helyzetet, már középtávon, vagyis néhány éven belül a buszpark megfiatalítását, az utastájékoztatás korszerűsítését és a környezettudatosabb működést várják tőle.


A VKSZ több lehetőséget is vizsgált, és azt javasolták, hogy a személyszállítási feladatok koordinálását, valamint a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységet – a szükséges engedélyek beszerzését követően – 2019. január 1-jétől Veszprém város területén a VKSZ szervezeti egységén belül kialakítandó új igazgatóság, a Közlekedési Igazgatóság lássa el. Ez a megoldás nem egyedülálló: a szolgáltató szakemberei a szomszédos megyeszékhely, Tatabánya példáját említették, ahol a T-SZOL már jövőre, 2018 januárjától átveszi a helyi közösségi közlekedés feladatait a regionális Volán-társaságtól.

A jelenlegi helyi járatos közlekedéssel kapcsolatban megfogalmazott két legnagyobb kritikára – a járművek állapotára és a menetrendre – is lát megoldást a szolgáltató.

Ami a járműparkot illeti, a VKSZ az elektromos buszok mellett tette le voksát, ez már múlt héten, a Föld napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiderült, amikor bemutatták azt az Evopro buszt, amellyel a helyi tömegközlekedést elképzelik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.