EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Miskolc

B3, a borsodi blues

Május 20-án a Cornerben ismét színpadra lép egy különleges miskolci bluesformáció, a B3. Ez alkalommal is lesz sztárvendég, a Takáts Tamás B. B. gitárosa, Gál Gábor. 

Jó kis blues hangulat ígérkezik május elején a Cornerben – fotó: Kövy Katalin

Csécsi Levente, az egyik bluesman így emlékszik vissza eddigi tevékenységükre: – Az ötlet Molnár Gábor helyi klubtulajdonos fejéből pattant ki, még 2014 végén. Nagy bluesrajongó lévén hiányolta az ilyen jellegű koncerteket a klubjában, és megkért engem, hogy szervezzem meg az eseményt. Azonnal igent mondtam, és nekiláttam a koncepció átgondolásának. Az volt az elképzelés, hogy borsodi bluesgitárosok nyomjanak egy egész estés koncertet a műfaj különböző ágait a lehető legjobban lefedve, úgy, hogy saját összeállítású blokkot is tol mindenki, valamint közösen zenélünk.


Kurucz Attila és Jónyer „Guszti” András gitárosok voltak az elsők, akik eszünkbe jutottak, hiszen ők évek óta művelik ezt a műfajt. Tóth Tamás lett a dobosunk, és Fukk Attila segített minket basszusgitáron. A munka oroszlánrésze a koncerteken rájuk hárul, ugyanis ők a teljes műsort lenyomják, míg a gitárosok váltogatják egymást a színpadon.

Ezúttal Gál Gábor vendégeskedik a zenekarban – fotó: Kurucz Attila

Az énekeseket hosszas keresgélés után találtuk meg, Csakmag Vivien és Gaál Szilárd személyében. Ez volt az első felállás a 2015. májusi bulin. Arra számítottunk, hogy lesznek páran a koncerten, és kellemes, családi hangulatú zenélgetés zajlik majd azon az estén, ezzel szemben telt ház volt, és komoly siker.


Nem volt kérdés a folytatás. A következő bulira – amely 2015 novemberében volt – meghívtuk Benkő Zsolt gitárost is, aki Magyarországon sokat tett a blueszenéért. Megtisztelő, hogy velünk játszott a tavaly májusi koncerten is, egyébként erre a fellépésre bővült a brigád Ladocsi Gábor személyével. Ladót az első rendezvényen is szerettük volna látni, de sajnos akkor nem vágtak úgy egybe a dolgok, hogy megjelenhessen a színpadon.

Velünk játszott még John Moose egri szájharmonikás is, akit első perctől szerettem volna magunk mellett tudni. Ekkor már énekesfronton is szükséges volt az erősítés, ezért fellépett velünk Árvai Ildikó és Kiss István. Tavaly már realizálódott az az elképzelés, hogy félévente megtartjuk a rendezvényt, de mivel nehéz ennyi embernek megfelelő időpontot találni, a mostani fellépésen Tamás helyett Nagy Ferenc fog dobolni, és Gaál Szili mellett Bányai Kriszta fog énekelni.

Minden koncertre frissítjük a repertoárt, hogy számunkra és a közönség számára is izgalmas legyen az előadás. A blues széles skálájából merítünk, gyakorlatilag az 1930-as évektől elindulva a mai modern blues-rock gitárosok dalaiig sok minden megfordult már a műsorban. Nagy izgalommal várjuk, hogy most Gál Gabival is együtt zenéljünk!

fotó: Kövy Katalin

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.