2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Bakondi: sem jogi fenyegetésnek, sem politikai és újságírói nyomásnak nem engedünk

Magyarország sem jogi fenyegetésnek, sem politikai és újságírói nyomásnak nem enged – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön a nemzeti konzultáció témájában tartott országjáró körút Győr-Moson-Sopron megyei állomásán, Nyúlon, ahol a migrációs nyomásról beszélt mintegy százötven ember előtt.

Bakondi György azt mondta, hogy 760 ezren küldték vissza szerdáig a nemzeti konzultációs kérdőívet. A kormány azért kérdezi meg az embereket, hogy érezhesse, milyen nagy arányban bírja az emberek támogatását az érintett témákban – emlékeztetett.


Százezer számra vannak olyanok Európában, akikről nem tudni, kik és honnan jöttek, de kihasználják a kontinens által nyújtott szociális hálót – jelentette ki, hozzátéve: az illegális migrációt nemcsak Brüsszel segíti, hanem civil szervezetek is.

Példaként hozta fel, hogy az olaszok szerint is több migránsokat segítő civil szervezet szorosan együttműködik az embercsempészekkel.


Hangoztatta, hogy továbbra sincs összeurópai megoldás a migrációra, de valamennyi ország védekezni kezdett ellene, “van, ahol egy kicsit jobban”. Ott növelték a rendőrség létszámát, belső határellenőrzést vezettek be, növelték a titkosszolgálat létszámát vagy bővítették hatáskörét.

Szólt arról is, hogy “mi nem beszéljük azt a politikai beszédet, amit Nyugat-Európában”. Példaként említette, hogy az EU szeretné lebontani az ország déli határán épült kerítést és szeretné megszüntetni a tranzitzónákat, miközben “az osztrákok szerint ők nem kerítést építettek, hanem kaput szárnyakkal a határon”. A franciaországi Calais-nál is falat emeltek, a spanyoloknál is dupla kerítés van, “azok jók, de a miénk nem jó”. A calais-i sátortábor lebontása után a migránsokat konténerekben helyezték el, amit “mindenki üdvözölt” – mondta. ” A magyaroké rossz konténer, a franciáké nem” – fogalmazott.

Magyarországot azért támadják az illegális migrációra adott válaszai miatt, mert szeretné megakadályozni Soros György azon elképzelésének valóra váltását, amely szerint évente egymillió migráns Európába beengedése elindítaná a kontinens gazdasági fellendülését – jelentette ki.

A belbiztonsági főtanácsadó kiemelte, hogy a schengeni vívmányok fontos értéket jelentenek, Magyarország pedig abban érdekelt, hogy ezek a gazdasági, társadalmi és politikai vívmányok fennmaradjanak. Magyarország külső határellenőrzése pedig azt jelenti, hogy a schengeni szabályoknak megfelelően védjük meg Európát – mondta.

Vannak olyan nézetek Nyugat-Európába, amelyek szerint Magyarország nem kellően humánus, nem szolidáris, de a kormány továbbra is úgy gondolja, hogy az integráció nem megoldás – folytatta. Hozzátette: továbbra sem akarjuk hogy mások mondják meg, kik éljenek Magyarországon, nem akarjuk, hogy a közbiztonság romoljon, a munkaerőhiány megoldását pedig nem a migránsok behozatalával szeretné megoldani a kormány.

Bakondi György hangoztatta, hogy a kormány következetesen a magyarok érdekeit akarja szolgálni.

Az illegális migrációval visszafordíthatatlanul megváltozik Európa kultúrája és népessége, amit a kormány nem akar – mondta, majd megemlítette, hogy 3,5 millió migráns várakozik Törökországban.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a nemzeti konzultációban feltett kérdések mindegyike a nemzeti függetlenségről szól.

Kapcsolódó Cikkek