EUR: 323,29 Ft
CHF: 286,61 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Sopron

Betegség után újra a színpadon

Horváth László, a Soproni Petőfi Színház művésze több arcát is megmutathatta az idei évadban. A színésznél komoly betegséget diagnosztizáltak, de nem kellett sokat kihagynia.


– Lassan-lassan véget ér az évad, milyennek értékeli?
– Izgalmas és sikeres időszakon vagyok túl, bár az Aida még tartogat új kihívásokat. Tavaly novemberben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam, ami úgy tűnt, veszélyezteti karrieremet, sőt a színészi munkámnak is véget vethet. Hála a gyors orvosi beavatkozásnak, egy decemberi műtét után A dzsungel könyve szilveszteri előadásában már a színpadon állhattam. Fontos volt számomra a gyors gyógyulás, hiszen a nagyszínházi bemutatók között február végén Shakespeare Macbethje várt a társulatra. És benne engem – a január eleji próbáktól kezdődően – nap mint nap megkéseltek Banquo szerepében. A feladat különleges volt, hiszen először találkozhattam színpadon Shakespeare-szereppel. Ráadásul nem is akármilyen közegben és felfogásban, hiszen a darab rendezője, Pataki András zseniális meglátással az első világégés idejére helyezte át a majd ezeréves történetet.


Horváth László nemcsak játszik, de tanít is

Fotó: Soproni Petőfi Színház

  Sikerült fejlődni, vagy maradt önben hiányérzet?
– Játszottam musicalben, megtalált egy jelentős Shakespeare-szerep, mi hiányozhatna?! Ahogy minden színésznek: egy főszerep! Ha ezt nem is kaptam meg az idén, volt egy olyan meghatározó élményem az évadban, ami bőségesen kárpótolt. Nemcsak színészként, hanem drámatanárként is részt vehettem a 35 kiló remény című színházi nevelési előadásban, amelyből közel hatvan alkalmat tudhatok magaménak a hatvanhétből. Nagy élmény volt gyerekekkel dolgozni. Ilyen eleven közelségben, meglepő és megható érzés volt számomra, ahogy saját személyes gondjaikat belevitték a játékba. Nagyon fontosnak gondolom ezt a színházi formát, hiszen ezen keresztül nemcsak értő, hanem részt vevő nézőt is tudunk nevelni a jövő színháza számára.
– Komoly döntések születtek a színház jövőjét is illetően, mit vár a következő öt évtől?
– Egy új, de hatékonyabban működő struktúrában a színház eredményesebben tud majd dolgozni, ezt remélem. Pataki András igazgatóm és barátom vezetésével megalapozottnak látom az elkövetkező esztendők munkáját.

Horváth László egy jelentős Shakespeare-darabban Molnár Anikóval
Fotó: Torma Sándor / Soproni Petőfi Színház

– Mit tartogat az új évad?
– Újra készül egy klasszikus mesejátékunk, A pokoli puncspancs Ács Tamás rendezésében, és megint kettős szerepben, színészként és drámatanárként is számítanak rám a Csillagkutya című színházi nevelési előadásban. Ezek fontos és értékmérő feladatok. A gyerekeknek játszani, még inkább velük együtt játszani és együtt gondolkodni azért jó, mert a gyermeki reakció mindig őszinte.
– Jut idő a pihenésre is?
– Pihenni? Pihenésképpen játszom a Fertőrákosi Barlangszínházban nyáron az Aidában, júliusban próbáljuk A pokoli puncspancsot, valamint lesz egy előbemutatónk belőle a mikházi Csűrszínházban. Az augusztust szeretném együtt tölteni a gyerekeimmel. Mert nem csak a színházban jó játszani!


Minden szerepért hálás, de nagyon várja, hogy egy főszerep is megtalálja
Fotó: Torma Sándor / Soproni Petőfi Színház

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.