EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Belföld

Bevallotta a Momentum: Az Origo cikke minden főbb pontban igaz – Videó!

Valóban milliós összegeket tehettek el a Momentum vezetői még HÖK-ösként, amit maga a szervezet is elismert. Mivel a nevek és a pénzösszegek is stimmelnek, nem perelik be az Origót – írja a Spiler.hu.

Mint az korábban a Lokál is megírta, eddig több mint 16 millió forintot keresett hallgatói érdekvédelemből a Momentum Mozgalom több tagja is. Soproni Tamás, a párt alelnöke több mint másfél millió forintot tett zsebre a höközéssel, továbbá arra is fény derült, hogy a Momentum nagyrészt a budapesti egyetemi vezetőkre épül.


Nem sokkal az Origós cikk megjelenése után Fekete-Győr András, a Momentum elnöke betört a lap szerkesztőségébe, hogy felelősségre vonja a cikk íróját, amit hatalmas felháborodás kísért.

A Momentum azonban azóta is próbálja védeni a védhetetlent. Tegnap épp Orosz Annán, a Momentum elnökségi tagján volt a sor, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában próbálta magukat kimosdani. Ez láthatóan nem megy, viszont beismerte, hogy az Origo cikkében minden tényadat stimmel – írja a Spiler.hu.

Kapcsolódó Cikkek

  • Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    A 888.hu tette közzé azt a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a 444 által drámaian előadott, de eléggé gyenge lábakon álló rablómeséje, amely szerint az ártatlan forradalmár Mohácsi Márkot a rendőrök megbilincselték, bezárták, fojtogatták és ütlegelték, stb.

  • Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton borult időre számíthatunk országszerte havazással, a keleti határnál néhol havas eső is lehet. Éjszaka nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Dunától keletre borult marad az ég, egyre inkább keleten valószínű további havazás.